Kedves Gabi!

Az mennyire normális, hogy az apja flegmán kezeli és nyomoréknak nevezi a kétéves kisfiunkat? Most először pisilt bilibe, és én nagyon büszke voltam rá, nem győztem dicsérni. Annak is örültem, hogy vasárnap történt, így az egyébként sokat dolgozó férjem is tanúja lehetett, hogy a kisfiunk egyre ügyesebb. 
Ehelyett hideg zuhanyként ért a reakciója: egyenesen a kisfiunk szemébe mondta, hogy ne gondolja magát királynak csak azért, mert a bilibe pisilt. Amikor pedig sírva fakadt, ingerülten rászólt, hogy „ne sírj, te kis nyomorék”. Próbáltam leállítani, de csak még jobban belelovalta magát, és azt kérdezte tőlem: miért kell úgy ajnároznom egy kétévest, mintha valami hőstettet hajtott volna végre?! Én is elsírtam magam kétségbeesésemben, hogy mennyire másképp látjuk ugyanazt. 
A férjemnek ez a második házassága, az elsőben felneveltek három gyereket, úgyhogy gyakran erre hivatkozva söpör le engem a véleményemmel. Az igazat megvallva, látom, hogy ötven fölött már nincs türelme a kicsihez, de ez a mostani eset megrémisztett. Emlékszem, az én anyám és apám ugyanilyen bántóan és lekezelően beszélt velem, és most, 39 évesen is kevésnek érzem magam mindenhol. Mi lesz az én kisfiammal?! 
Üdvözlettel: Juli 
 
Kedves Juli! 
Azt kérdezte a levele elején, hogy a története „mennyire normális”. A válaszom: egyáltalán nem normális! A végén pedig arra kíváncsi, mi lesz a kisfiával. Hát, ez most nagymértékben öntől függ! 
Ön sajnos a saját bőrén tapasztalta meg a verbális bántalmazás személyiségromboló hatását. Ami később nehezen vagy sehogy nem gyógyítható. Önnél saját bevallása szerint a rosszabbik forgatókönyv történt: ez a megalázó szülői attitűd a mai napig ható, súlyos lelki traumákat okozott. 
Nincs olyan édesanya, aki ugyanezt a sorsot kívánná a gyermekének – úgyhogy sürgősen tegyen határozott lépéseket a férje viselkedése ellen! Amit ma elnéz, megenged neki, az holnap fokozódva folytatódik majd. Higgye el, a bármilyen bántalmazásra hajlamos személyiségek is képesek lépcsőfokokat lépni, és nem tudni, hol a vége… 
Bármiféle megszégyenítés egy életre megpecsételheti a gyermek sorsát, örök nyomot hagyhat benne. Ne hagyja a szőnyeg alá söpörni az esetet. Legyen anyatigris, meg kell védenie a kisfiát bármi áron – mert kétévesen ő még erre képtelen –, akkor is, ha minden beszélgetés a férjével hiábavaló, és netán rámegy a házasságuk… 
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]