Rossz anyának érzem magam

Kedves Gabi! 
A férjemmel 14 éve váltunk el, onnantól egyedül nevelem a fiamat, aki váláskor töltötte be a hatodik évet. Azóta nem volt senki az életemben, teljesen beszippantott a szo­­kásos munka-házimunka-gyereknevelés spirál, nem is vágytam férfira. 
Február óta együtt járok egy sok éve özvegy gimis osztálytársammal. Péter hasonló korú fia első perctől szurkol a kapcsolatunknak, ám az enyém nem akarja elfogadni a boldogságomat, pedig a párom a legjobb szándékkal közelít felé. A fiam a mai napig azt szeretné, ha az édesapjával lennénk együtt. Pedig ez kizárt, jó tíz éve új felesége van, két kislányuk született. A fiam talán tudat alatt arra a boldog családi életre vágyott mindig, amit az apjánál lát, és amit én itthon 14 évig nem próbáltam mással újra megteremteni. Most viszont végre jut idő magamra, nagyon élvezem a Péterrel töltött időt, igyekszünk bevonni az egyébként már fel­nőttkorú, dolgozó fiainkat is a programokba – az én gyerekemnek mégsem jó semmi, folyton a páromat szidja. A napokban Péterrel kirándulni indultam, mire a fiam mérgében kidobta az erkélyen a dohányzóasztalt… 
Beszélni már nem tudok vele, nem hallgat a jó szóra. Rossz anyának érzem magam. Mit tegyek? Szakítanom kellene? 
Üdvözlettel: Éva 
 
Kedves Éva! 
Mindegy, hogy a fia már 20 éves, vagyis felnőtt férfi, teljesen normális reakció, hogy – mint az ön gyermeke – erős érzelmeket vált ki belőle egy új szereplő megjelenése, hiszen sok minden átrendeződött az önök közös életében mindössze néhány hónap alatt. A fia megijedt, dühvel és agresszióval próbálkozik, igyekszik elüldözni az új társat – mindent pontosan úgy tesz, ahogy a „válás nagykönyvében” meg van írva. 
A határok kijelölése a szülő feladata, és nem a gyereké. Fia a dohányzóasztallal jócskán átlépett egy határt, és ezen a ponton határozottan meg kell állítani. Mondja el, hogy érti és elfogadja a jelenlegi ellenérzéseit, bízik abban, hogy Péter megismerésével, idővel az elfogadás útjára lépnek majd, de nyomatékosan mondja el: nem enged beleszólást a párkapcsolatába. Nyugodtan emlékeztesse a fiát arra, hogy ez kétirányú: ön is tiszteletben fogja tartani majd az ő leendő választását. 
Csillapodni fognak benne a háborgó érzések, csak ki kell várni. Addig pedig nem szabad erőltetni a közös programokat. 
Szakítani? Ha boldog Péterrel, akkor ne tegye! Teljesen felesleges lenne egy újabb anyai áldozat. 
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]