Beírták magukat a történelembe

A hírhedt szamuráj 

A sógunok eredetileg a japán császár által kinevezett, a barbár törzsek legyőzésével megbízott középkori hadvezérek, a szamurájok vezetői voltak a VIII. századtól kezdődően. Egészen 1867-ig gyakorolták a tényleges politikai hatalmat, a császár hivatala csupán tiszteletbeli volt. A szamurájok idején a nők is fontos szerepet játszottak a harcos állam létrehozásában és fenntartásában. Az első sógun, Yorito­mo Minamoto idején például nemcsak helyi rendfenntartókként működtek, de katonai kötelezettségeik mellett saját birtokaik védelmét is biztosították. 

A szamurájnők harcművészeti képzése nagymértékben függött a nevelésüktől. Voltak olyan családok, amelyeknél ez inkább egyfajta spirituális szerepet töltött be a házaséletre és az anyaságra való felkészítésként, míg másoknál, például az aizui sza­murájnők esetében, nagyon komolyan vették a katonai gyakorlatozásokat. 

Bár Tomoe Gozen Japán leghíresebb női harcosai közé tartozik, életének konkrét részletei bizonytalanok. A források egyedül katonai karrierjének kulcsfontosságú pontjaiban értenek egyet. Ezek szerint 1181-ben lépett Yoshinaka Minamoto (más néven Kiso) szolgálatába, a '20-as éveinek elején. A legenda szerint élete első csatájában hét embernek vette a fejét, és Kiso egyik legkiválóbb harcosává nőtte ki magát, két évvel később pedig több ezer lovas élén aratott győzelmet a Taira-klán felett, ezzel szilárdítva meg ura hatalmát. 

Figyelemre méltó katonai kar­rier­je 1184-ben ért véget. Élete utolsó évtizedeiben csendesen élt, egyes források szerint 90 éves korában halt meg, és több száz nő harcmesterévé vált. Tomoe Gozen azóta mitikus figurává vált a japán történelemben. 

Hajnalcsillag Afrikában 

A férfiruhában, övében pisztollyal utazó magyar származású Sass ­Flóra Afrika-kutató életrajzában a számtalan kérdőjel mellett két világraszóló kaland és egy sírig tartó szerelem is szerepel. Gyermekkoráról szinte semmit nem tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy Erdélyben született 1841-ben, ahol szüleit és testvérét a Nagyenyedre támadó román parasztok mészárolták le 1849-ben. A kislány életét a dada mentette meg, az asszony a sajátjának vallotta. A gyereket aztán a Bem seregében harcoló örmény Finnian családja nevelte tovább, akik Törökországba menekültek a szabadságharc után. A nagy zűrzavarban azonban nyoma veszett a szép, szőke kislánynak, ma már azt feltételezik, hogy leánykereskedők rabolták és adták el egy háremnek. Flóra tíz évre rabszolga lett. 

Életébe a hatalmas fordulatot a nála húsz évvel idősebb Samuel White Baker megjelenése hozta, aki Londonban született, igen gazdag családban. A férfi, felesége korai halála után, számos külföldi üzletbe belevágott, utazásai során érkezett meg a törökországi Vidin rabszolgapiacára 1859-ben, ahol azonnal felfigyelt a szép, szőke lányra. A fiatalok első pillantásra egymásba szerettek. 

A jómódú angol mérnök különleges nászutat szánt nejének – egy expedíciót, hogy felfedezzék a Nílus ezer éve kutatott forrását. A vállalkozás nem volt veszélytelen, a 13 hónap alatt súlyos megpróbáltatásokat éltek át. Flóra hosszú heteken át lázasan feküdt, rabszolgáik fellázadtak ellenük. Végül megérkeztek az Albert-tóhoz, amit Samuel Baker a királynő férjéről nevezett el, és amit akkoriban a Viktória-tóval együtt a Nílus két forrásának tartottak. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, de útjuk után a házaspár egyszeriben világhírű lett. Viktória királynő főrangra emelte Bakert, aki minden alkalommal hangsúlyozta, feleségének legalább annyira jár a dicsőség, mint neki, a férfiembernek. 1889-ben ismét útra keltek, az expedíció célja az angol befolyás erősítése volt a Szudántól délre fekvő afrikai királyságokban. Flóra útközben naplót is vezetett, így született meg egy páratlan krónika a gyarmatosítás idejéből, amit később Baker dédunokája rendezett könyvvé. A naplóból az is kiderül, hogy Flóra miként termelt uborkát, hogyan segített a bennszülötteknek, hogyan gondozta a gyermekeiket, ápolta a betegeket. Nem hiába nevezték el az afrikaiak Hajnalcsillagnak a szőke hajú magyar lányt. A házaspár utolsó éveit dél-angliai házukban töltötte, Baker 1893-ban, Flóra 1916-ban hunyt el. 

Gorillák védelmezője 

Dian Fossey, a hegyi gorillák megmentője 1932-ben született San Franciscóban. Bár már egészen kicsi korától kezdve rajongott az állatok iránt, hosszú út vezetett addig, míg valóban Afrikába költözött. Louis­ville-ben dolgozott a fogyatékos gyermekek foglalkozásterápiás iskolájának igazgatójaként, de már akkor arról álmodozott, hogy járja majd a világot. Egy barátja Afrikáról szóló beszámolója annyira felcsigázta, hogy az összes megtakarított pénzét felvette, sőt banki hitelt is kért, és a fekete kontinensre utazott. Körútjának utolsó két helyszíne a tanzániai Olduvai-szurdok és a kongói Mikeno-hegy volt, ahol dr. George Schaller amerikai zoológus úttörő tanulmányt végzett a hegyi gorillákról. Schaller munkássága nyitotta az utat az előtt a kutatás előtt, amely később Dian Fossey életművévé vált. 

1967 elején kezdte meg tereptanulmányait a kongói Kabarában a hegyi gorillák közt, ám az ország politikai instabilitása miatt végül át kellett helyeznie bázisát a Virunga Nemzeti Park ruandai oldalára. Itt alapította meg a Ka­ri­soke Kutatóközpontot. Számos jelentős felfedezést tett a gorillákkal kapcsolatban, a munkájára akkor figyelt fel a világ, amikor 1970-ben a National Geographic Magazin címlapjára került. Miután szeretett gorilláját az orrvadászok brutálisan lemészárolták, megalapította a Dian Fossey Gorilla Fund International néven ismert szervezetet. 

Mindent megtett, hogy megmentse ezeket az állatokat a kihalástól. Többször keveredett konfliktusba a ruandai hatóságokkal és ádáz küzdelmet folytatott az orvvadászokkal szemben is, de szélsőséges viselkedése miatt egy idő után teljesen elszigetelődött. 
Sorsa tragikus véget ért, 1985. december 27-én holtan találtak a kutatónőre az erdei kunyhójában. Gyilkosának kilétét a mai napig homály fedi. Küzdelme azonban nem volt hiábavaló, mert neki köszönhetően napjainkban legalább kétszer annyi gorillacsalád él Ruandában, mint a '70-es években, és számuk egyre csak nő.