Okosak és szaporák

Az emberek 3 millió éves evolúciójához képest az egerek és a patkányok fejlődése 55 millió évre vezethető vissza. Túlélték a jégkorszakot, számtalan katasztrófát, beleértve a vulkánkitöréseket, árvizeket és földrengéseket, miközben sok olyan faj, amely a Homo sapiens megjelenése előtt alakult ki, eltűnt a Föld színéről. Bolygónk egyik legrégebbi, emberközelben élő állatai, akik az egerekkel együtt gyorsan alkalmazkodtak a neolitikus korszakban elterjedt mezőgazdasági termeléshez, a társfajainkká váltak, és velünk együtt vándoroltak.

A patkányok túlélési sikerének több oka van. A testalkatuk tökéletesen alkalmas arra, hogy a fejméretükkel megegyező nyílásokon bárhová bepréseljék magukat, rendkívül szaporák, emellett elképesztő intelligenciával rendelkeznek. Éles és hegyes karmaikkal szinte bármely függőleges felületre képesek felmászni, borotvaéles metszőfogukkal kiválóan rágnak és mozdítanak el tárgyakat. Bár szárazföldi állatként tekintünk rájuk, valójában kitűnő úszók, akár három percig is képesek visszatartani a lélegzetüket a víz alatt. 

De miért is utáljuk őket? 

A házi patkány Európában való tömeges elterjedése a XIII. században történhetett, míg a ma ismert vándorpatkány első képviselőit vélhetően a brit gyarmati vitorlások hozták magukkal Indiából a XVIII. század elején. A sűrűn lakott kikötővárosok később jelentős szerepet játszottak ennek a rendkívül szapora, jó alkalmazkodóképességű fajnak a meghonosodásában, ami rövid időn belül a legtöbb helyen kiszorította élőhelyéről a régebb óta itt élő, ám az új jövevényeknél gyengébb házi patkányt. 

Az évszázadok során több emberi szenvedést és kárt okoztak, mint bármely más kártevő. Nemcsak képesek évente elpusztítani a világ élelemkészletének közel 20 százalékát, de számos betegség, köztük a középkori, hírhedt „fekete pestis” terjedéséért is ők a felelősek. 

Köztudomású, hogy a szőrükben élősködő patkánybolhák és különböző férgek többek között a himlő, a tífusz, az orbánc és a veszettség kórokozóját hordozzák, ennélfogva mint gazdaállatok, közvetett szerepet játszanak több veszélyes, állatok által terjesztett betegség kialakulásában. Előszeretettel húzódnak meg a városok alatti csatornahálózatban, illetve a felszíni kanálisokban, amelyek élőhely mellett migrációs útvonalat is biztosítanak a kolóniáknak. Ezek után érthető, hogy az ember üldözi és irtja a rágcsálókat, s minden eszközt bevet, hogy megszabaduljon tőlük. 

Szentként tisztelik 

Kínában a patkány zodiákus állat, a pénzzel, jólléttel hozzák összefüggésbe. Arról, aki a patkány évében született, azt tartják, hogy szorgalmas, takarékos, intelligens, és pozitívan áll az élet kihívásaihoz. Japánban a fehér patkány a szerencse és a jóllét istenének küldötte, míg az asztrológiában azt tartják róla, hogy a más birodalmakba vezető átjárók ismerője, aki a rejtett tudást, a beavatást és a Föld erejét képviseli. 
Indiában legenda övezi, tiszteletükre Radzsasztánban templomot is emeltek Karni Mata, azaz Patkány Templom néven, ami 20 ezer, szentként tisztelt rágcsálónak ad otthont. A legenda szerint Karni Mata 1387-ben született asszony volt, aki 21 évesen, családi nyomásra hozzáment ugyan a falujából származó Kipoji Charanhoz, de már a frigy kezdetén megtagadta házastársi kötelességét. Rábeszélte viszont húgát, Gulabot, menjen ő is feleségül a férfihez, hogy mindhárman boldog házaséletet élhessenek. Karni Mata önmegtartóztató életet élt, a tanítás és a spiritualitás felé fordult, majd messze földön híres gyógyítóvá vált. Nagylelkűsége, jóindulata és természetfölötti képességei miatt már életében sok követője akadt. Úgy tartják, az asszony soha nem halt meg, pusztán nyoma veszett, és a mai napig itt él közöttünk. 

Még Karni Mata életében történt az az eset, amikor Yamraj, a halál istene egyik nap eljött annak a tízéves kislánynak a lelkéért, aki nagyon közel állt az öregasszony szívéhez. Yamraj bekopogott a kislány házába azzal, hogy a gyermek földi ideje lejárt, de Karni Mata annyira szerette kiválasztottját, hogy ezt nem engedte, inkább patkánnyá változtatta a kislányt. Ettől a naptól kezdve Karni Mata népének lelkét nem viheti el a halál, mindannyian patkányként reinkarnálódnak majd. Azok az állatok pedig, amelyek a Patkány Templomban élnek, az istennő népéhez tartoznak, és amikor meghalnak, emberként születnek újjá. 

Az ember szolgálatában 

Az APOPO néven ismert belga szervezet 1990 óta képezi ki a gambiai tasakos patkányokat, a HeroRAT néven ismert egyedeket, amelyeknek feladata, hogy kiszagolják az aknákat és a tuberkulózist. Bart Weetjens vezető kutató korábban már foglalkozott kisállatokkal, köztük laboratóriumi patkányokkal. A férfi úgy vélte, hogy ezek az állatok rendkívül érzékeny orruknak és edzettségüknek köszönhetően talán jó segítséget jelenthetnének a taposóaknák megkeresésében. Nem sokkal később a szervezet felvette a kapcsolatot a tanzániai Morogoróban található Sokoine Mezőgazdasági Egyetemmel, és megrendelte a gambiai patkánycsapat alapító párjait, amelyek európai társukhoz képest jóval tovább, akár 8 évig is élnek. 

A belga–afrikai együttműködés annyira sikeres lett, hogy a tenyésztő- és oktatóállomás Tanzániába költözött, bevetették az első, HeroRATnak elkeresztelt egyedeket Angola és Mozambik területén, majd 2003-ban elkezdődhetett a rágcsálók tuberkulózis kimutatására való tréningje is. Ma az APOPO és csapata nyolc országban van jelen, csak Kambodzsában az utóbbi tíz év alatt mintegy 33 millió négyzetméternyi területet szabadítottak fel és adtak vissza a tulajdonosaiknak, és több mint 49 ezer taposóaknát és robbanószert semmisítettek meg biztonságosan.