Otthonérzés

Kedves Gabi! 

Harmincegy éves, egyedülálló lány vagyok, hat éve élek külföldön, egy nyugat-európai nagyvárosban. Otthon nem jött össze a szakmámban az elhelyezkedés, a keresetem messze nem fedezte az önálló életet, a szüleimmel éltem. Itt viszont jó munkahelyem van, rendes fizetésem, még félre is tudok tenni. 

Elvileg elégedettnek kellene lennem, de egyre gyakrabban kap el valami furcsa, nyomott érzés, amit nehezen tudok megfogalmazni. Mintha nem lennék már sehol igazán otthon. Magyarországon a barátaim szétszóródtak, a családommal egyre ritkábban beszélek, és amikor hazamegyek, sokszor inkább feszengés van, mint meghittség. Itt, kint pedig sosem lettem igazán része a társaságnak: vannak ismerősök és kollégák, de nincs történet, amit együtt írunk. 

A legrosszabb talán az, hogy kezdem elfelejteni, milyen volt „régen” otthon, és ez nagyon ijesztő. Újra és újra azt kérdezem magamtól, hogy megérte-e. Igen, anyagilag előrébb vagyok, de közben egyre inkább azt érzem, hogy valamiért túl nagy árat fizetek. Mintha két világ között lebegnék, egyikhez sem tartozom igazán. Mit lehet kezdeni ezzel az érzéssel, hol tudok otthonra találni? 
Üdvözlettel: Lili 

∗

Kedves Lili! 
Levele mélyen megérintett, mert valószínűleg sokan érzik úgy, hogy elveszítik az identitásukat, amikor elhagyják az országukat. A külföldi élet nagyon sok mindent adhat: biztonságot, lehetőségeket, új tapasztalatokat. De valóban, amit elvesz, azt gyakran csak utólag kezdjük érezni. A gyökereinket, az anyanyelv finomságait, azokat a csendes összetartozás-pillanatokat, amelyeket nem lehet importálni, csakis óvón őrizni. 

Fontos valamit kimondani: nem rontott el semmit. Nem „árulta el” az otthonát, és nem kell szégyenkeznie azért, mert a jobb életet választotta. Az embernek joga van kinyújtani a kezét a lehetőségek felé. 

Azt kérdezi, lehet-e újra otthonra találni. A válaszom: természetesen igen, de ennek elsősorban önben, legbelül kell történnie. Lehet, hogy az otthonérzés nem hely kérdése, hanem kapcsolatok, emlékek, szokások újraszövése. Talán eljött az ideje, hogy ne csak nosztalgiázzon, hanem tudatosan építeni kezdjen valamit – akár külföldön a környezete felé jobban nyitva egy új közösséget maga körül, akár ismét elmélyíteni az itthoni családi kapcsolatokat. A legszerencsésebb az lenne, ha mindkettőre kellőképpen odafigyelne. 
Nem baj, ha ez lassan megy. A gyökerek nem tűntek el – csak idő kell, hogy újra érezzék a talajt. 

Üdvözlettel: Szijjártó Gabi 
[email protected]