Kedves Gabi!
Több mint tíz éve dolgozom ugyanannál a multi cégnél műszaki területen. Sokáig úgy éreztem, értékelnek is, azonban az utóbbi időben megváltozott valami. Egyre gyakrabban kérik, pontosabban inkább elvárják, hogy maradjunk bent munkaidő után. Eleinte csak néha, aztán már minden héten több este is. És nem honorálják se túlóradíjjal, se szabadnapokkal, csak „kell”, mert „a verseny diktál”, ennyivel indokolja a főnökünk.
Aki ezt szóvá meri tenni, annak „véletlenül” nem hosszabbítják meg a szerződését, vagy egyszer csak máshová kerül. Mindenki fél, mindenki hallgat, köztük én is. Fáradtan megyek haza, lelkiismeret-furdalással, mert nem jut időm a családomra, magamra, semmire. A férjem nemegyszer megkérdőjelezte már, hogy valóban igazat mondok, tényleg a munka miatt maradok bent, hiszen pénzt ebből nem látunk.
Egyre nehezebben viselem, hogy ilyen aljasul kihasználnak, nem tudom, meddig vagyok még képes lenyelni az igazságtalanságot. De közben félek, hogy ha nemet mondok, elveszítem az állásomat. Tanácstalan vagyok. Segítsen!
Üdvözlettel: Noémi
Kedves Noémi!
Az ön munkahelyén sajnos teljesen elcsúszott a határ a jogos, szerződés szerinti és a visszaélésszerű elvárás között; ami talán egyszeri segítségnek indult, abból megszokott gyakorlat lett. A probléma már azzal kezdődik, hogy önöknél nem lehet következmények nélkül nemet mondani. És akkor még nem beszéltünk a munkajogi vonatkozásokról, arról, hogy a túlórázás nem egy folyamatos ingyenszolgáltatás, a munka törvénykönyve és a józan ész szerint sem.
Megértem a félelmét, de tudnia kell, hogy semmilyen munka nem tartható fenn sokáig a családi kapcsolatok romlása és a saját mentális egészségének kockáztatása árán. Ha a kollégáival közösen összefogva szóvá tennék a főnöküknek ezt a lehetetlen helyzetet, és határozottan arról tájékoztatnák, hogy a jövőben ellenszolgáltatás (díjazás, szabadnap) híján nem vállalnak túlórákat, ez az egységes fellépés mindenképpen választás elé állítaná a vezetőt. Kizártnak tartom, hogy az összefogás láttán folytatódna ez a munkavállalókat kihasználó, jogtalan gyakorlat. Ám ha mégis, akkor – szintén összefogva – azonnal forduljanak munkajogászhoz! Az a tudat hajtsa önöket, hogy a határok pontos kijelölése nem lázadás, hanem egy felnőttekhez méltó önvédelmi viselkedés.
Ezenkívül érdemes lenne „csendben” új munkalehetőségek után néznie. Nem kell rögtön ugrani, de talán jó, ha ilyenkor az embernek van egy B terve.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
