Kedves Gabi!
Harmincas éveim végén járok, és úgy érzem, teljesen kiábrándultam a férfiakból. Mindig is családot akartam, gyerekeket, meleg otthont. Megtettem mindent, amit tudtam: törődtem, szerettem, támogattam, sokszor a lelkemet is kitettem a páromért. Mégis mindig ugyanaz lett a vége: csalódás, átverés, hűtlenség. Volt, aki az anyagiakban használt ki, másról meg kiderült, hogy kettős életet élt mellettem.
Egyre többször gondolom, hogy velem van a baj. Talán túl sokat adok, és ettől értéktelennek tűnök? Vagy egyszerűen tényleg nincsenek már tisztességes férfiak? Látom, ahogy a barátnőim sorban férjhez mennek, gyerekeket szülnek, nekem meg marad a keserű tapasztalat és a félelem, hogy sosem lesz családom.
Őszintén szólva feladtam. Már nem tudok hinni abban, hogy valaha is találok egy megbízható társat. Vagy van értelme még reménykedni?
Üdvözlettel: Noémi
∗
Kedves Noémi!
Őszinte leszek: az, hogy ennyiszer átverték, nemcsak a férfiakról árul el valamit, hanem önről is. Azt írja: „a lelkemet is kitettem”. Nem lehet, hogy pont ez a baj?! Nekem úgy tűnik, hajlamos túl sokat engedni, túl gyorsan alkalmazkodni, és nem mer nemet mondani vagy időben kilépni. Könnyebb volt adni, adni, adni, és közben titokban várni, hogy majd egyszer visszakapja a szeretetet, a törődést – csakhogy így pont azokat vonzotta, akik visszaélnek mindezzel.
Higgye el, a nagybetűs Férfiak nem tűntek el a világból, csak lehet, hogy eddig rossz helyen és rossz módszerrel keresett. Amíg ön azt gondolja, hogy „velem van a baj”, addig mindig lesz, aki ezt készséggel aláírja. Mert aki önmagát nem tartja elég becsesnek, azt más sem fogja tisztelni.
Szóval abba kellene hagynia ezt az önfeláldozó mártír szerepet, és elkezdeni valóban értékelni saját magát. Azt javaslom, hogy ezentúl ne a „nagy Ő” keresése legyen a középpontban, és ne akarjon bármi áron családot, hanem helyette azt keresse: mi teszi önt boldoggá, mi tölti fel, hogyan tudja önmagát megerősíteni? Amikor felismeri a saját értékeit és megtanulja tisztelni azokat, akkor nagyobb eséllyel vonzza be azt, aki valóban társként akar ön mellett lenni.
Kérdezte, hogy van-e értelme reménykedni. Igen, feltétlenül. Napjainkban sok nő negyven felett alapít családot és szül gyermekeket, szóval még erről sem maradt le. De ha ez mégsem adatna meg önnek, a társra találásra mindhalálig esélyes. Csak ne akarja görcsösen! És szeresse jobban önmagát.
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
[email protected]
