Kedves Gabi!
Még leírni is furcsa: idén először töltöm a karácsonyt egyedülállóként. Harmincnégy éves vagyok, nyáron váltam el. Nagyon fiatalon, a gimnázium elején jöttünk össze, és az évek során eltávolodtunk egymástól, gyermekünk nem született. Bár a döntés közös volt, a december így is nehéz, hiszen minden reklám a „családi idillt” harsogja.
A barátnőim megpróbálnak invitálni ide-oda, a bátyámék is mondták, hogy ne csak szentestére menjek át hozzájuk, hanem karácsony teljes idejére (a szüleink sajnos már nem élnek), de valahogy egyik opció sem vonz igazán. Fáraszt a gondolat, hogy napokon át mások ünnepét éljem – ugye, érti, mire gondolok?! Ugyanakkor a csendes, üres lakás gondolata is szorongással tölt el. Arra gondoltam, talán meghívhatnék néhány hozzám közel álló embert egy könnyed, „nem karácsonyos” vacsorára, de attól is félek, hogy erőlködésnek tűnne.
Tulajdonképpen fogalmam sincs, mit csináljak. Hogyan lehet ezt az első egyedülállós karácsonyt úgy megélni, hogy ne folyton az elveszített életemet gyászoljam? Hogyan kerülhetném el, hogy az ünnep végére még magányosabbnak érezzem magam?
Üdvözlettel: Lili
Kedves Lili!
A gyász fázisain bizony át kell esnie, még akkor is, ha a válás közös és tudatos döntés volt. Önnek még nem épült fel az új élete, a régi meg már nincs – a kettő között lenni fárasztó és érzelmileg ingatag időszak. Szerintem a cél most nem az öröm „kikényszerítése”, inkább az, hogy legyen egy olyan karácsonya, amely nem terheli túl lelkileg.
A karácsonyi meghívások nem kötelező vizsgafeladatok, hanem lehetőségek. Joga van nemet mondani anélkül, hogy különösebben magyarázkodnia kellene – a szerettei egészen biztosan meg fogják érteni, bárhogyan is dönt.
Egyébként az a tapasztalatom, hogy sokan pont az egyedülállóként töltött első karácsonyon érzik meg igazán, milyen felszabadító lehet, ha például nem kell alkalmazkodni korábbi, kényszerként megélt nagy családi forgatókönyvhöz, tőlünk idegen szokásokhoz. Ha szívesen hívna társaságot, máris tett egy lépést az új élet felé: maga köré gyűjti azokat, akikkel őszintén jól érzi magát. Ez nem erőlködés, épp ellenkezőleg: az önállóság első, bátor gesztusa.
Önnek most nem elviselnie kell az egyedüllétet, hanem értelmet találni benne. Ebben a karácsonyban ne a magányt lássa, hanem az átmenetet. Jövőre már más lesz – talán könnyebb, talán szabadabb, talán már újra társas. Most csak annyit tegyen, amennyi az idei önmagának jólesik!
Üdvözlettel: Szijjártó Gabi
