A remény hullámain
Nagy Tamás úszóbajnok, vízilabdázónak világéletében a sportolás jelentette a szabadságot és a kiteljesedést. Négy éve a legnagyobb félelmével kellett szembenéznie, amikor egy súlyos autóbaleset következtében kerekesszékbe került. Két dolgot tehet ilyenkor az ember: beletemetkezik a bánatba, vagy más értelmet keres a mindennapokban. A bátor fiatalember az utóbbit választotta.
Kép: Tamás a sportban érzi magát a legszabadabbnak, ez jelenti az életét
Sosem lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni, és elfogadni azt, hogy az ember nem élhet teljes életet. Tamást elsőre mélyen megrázták a történtek, ám erejét és hitét nem tudták letörni. Eldöntötte, hogy kihozza a megmásíthatatlan élethelyzetből a lehető legtöbbet. A baleset után fél évre újra visszatért a vízbe, megtanult lábtempó nélkül úszni, és új célokat tűzött maga elé. Az elmúlt években átúszta a Balatont, az Adrián teljesített egy hasonló távot, idén pedig a Holt-Tiszát szelte át hosszában. Életszeretetével, pozitív gondolkodásával, emberfeletti kitartásával másoknak is példát mutat.
– Kövér testalkatú gyermek voltam, de a szüleim szorgalmazták a mozgást. Küzdősportokkal, karatéval, judo-val kezdtem, és hétéves koromban megtanultam úszni. Az eleinte hetente háromszor, majd ötször, hétszer végzett edzés keretet adott a hétköznapjaimnak, a mozgás következtében lefogytam, jól éreztem magam a bőrömben. Indultam versenyeken, többször elnyertem a bajnoki címet. Pár év múltán azonban ráuntam arra, hogy faltól falig úszok. A vízben akartam maradni és érdekelt a labdajáték. Ekkor fordultam a vízilabda felé – emlékszik vissza a 21 esztendős Tamás, akiről hamar kiderült, hogy tehetséges a kiválasztott sportágban.
Egy évet követően a szolnoki klubban korosztályos csapatkapitány, majd országos vízilabda-válogatott kerettag lett. Az élete részévé vált a testmozgás, s amikor nem a vízben edzett, akkor futballozott, kosárlabdázott, pingpongozott. Jelenleg Kecskeméten szociálpedagógia szakot végez, szeretne sportmentáltréner mesterszakon tovább tanulni, s időközben vízilabda-edzői képzettséget is szerzett.
Négy és fél éve azonban minden megváltozott. A vétlen utasként elszenvedett baleset következtében megsérült a gerince, gerincvelője, eltört egy nyaki csigolyája. Ödéma keletkezett a gerince mellett, és az ütés hatására a végtagjaiban maradandó bénulás alakult ki. Érzi az érintést a lábain, hogy milyen pozícióban helyezkednek el, de a hideget-meleget nem, ahogyan fájdalmat sem, mozgatni nem tudja őket. A gyógytorna, a korszerű kezelések hatására sem javult az állapota. Bízik a tudományban, a csodában, addig is a családja, barátai támogatásán túl a sportból sok erőt nyer.
A baleset után fél évre már visszavágyott a vízbe. A martfűi uszoda tanmedencéjében próbálta az első kartempókat. Rövid időn belül visszaerősítette felső végtagjait, a mélyvízben, minden úszásnemben siklott újra faltól falig. A para-vízilabdával is próbálkozik, hiszen bár nem tud lábtempózni, testében, gondolataiban ösztönösen benne maradtak a mozdulatok.
Kiss Kálmánnal, aki beszélgetésünkre is elkísérte, a martfűi uszodában találkozott először. A férfi visszaemlékezése szerint Tamás akkor még a tanmedence szélét fogta, majd, amikor következő alkalommal ugyanott összefutottak, már az úszómedence vízét szelte hosszában. A férfi egyébként amatőr sportoló, de sokkal több is annál: egykori tájékozódási búvárúszó, szenior úszó. Őt és a szintén a vízisport múlttal rendelkező feleségét, Kádár Krisztinát megérintette a fiatal fiú sorsa. Tenni akartak érte valamit, segíteni a felépülését.
Akkor Tamás elejtett egy kósza mondatot: szeretné átúszni a Balatont. Miután a balesetet követően megerősödött, új kalandba akart belevágni. Szerettei első hallásra elszörnyülködtek az ötletén, majd hamar belátták, hogy a víz igazán a fiú közege, ezért nem állták célja útjába. Főhősünk 2023-ban egy barátjával teljesítette a Balaton-átúszás fél távját. Annak végeztével már megfogalmazta magában, hogy egy év múlva a teljes hosszt is megpróbálja. Ekkor találkozott össze Kálmánnal, akivel kölcsönösen társra találtak egymásban az úton.
Krisztinával és Kálmánnal együtt készült a kihívásra. A komfortérzetet, a teljesítménynövekedést segítő Neoprén ruhát adtak a fiúra, kitalálták, hogy hungarocell bóját tesznek a lábai közé, ami fenntartja azokat a vízen – lépésről lépésre haladva próbálták hatékonyabbá tenni Tamás úszómunkáját. Az intenzív felkészülésnek, felszedett izomtömegnek, megfelelő erőnlétnek és a segédeszközöknek köszönhetően kétszer olyan gyorsan szelte a vizet. Úgy indultak neki Kálmánnal a balatoni 5,2 kilométeres távnak, hogy ha szűk három óra teljesítik, akkor nagyon örülnek majd. Ehhez képest 2 óra 22 perc alatt célba értek, amivel túlszárnyalták reményeiket.
S még folytatódik a történetük! A tavalyi évben a horvátországi Poreč-ben úsztak hasonló távot. Eredetileg öt kilométerre neveztek, de viharos időjárás miatt a szervezők azt 3 kilométerre szűkítették. A vérbeli sportemberek viszont azt úszták, amiért mentek, vagyis annál többet: két kört, hat kilométert. Szintén a korábbinál jobb időeredmény alatt. Már akkoriban motoszkált a fiú fejében a gondolat, hogy valamelyik holtágat hosszában meg kellene hódítani. Így esett az idei választása a szolnoki Holt-Tiszára.
– Nem féltem a 14 kilométeres távtól, mert éreztem magamban rá erőt, hogy képes vagyok rá. Mindig tisztelem a kitűzött célt, és alázatosan készülök, mentálisan és fizikailag is. Nyugodt lélekkel indultam neki, mert tervezetten másfél óránként hidratáltunk, vettünk magunkhoz szénhidrátot, fokozottan figyeltünk az energiapótlásra. A 14.100 méteres távot 6 óra 56 perc alatt megúsztuk. De nem tűnt annyinak, gyorsan telt az idő. Élveztem, erősnek éreztem magam, és inkább kalandnak éltem meg, mintsem kihívásnak – néz össze egyetértően Kálmánnal.
A Holt-Tisza 14 kilométeres távját egyébként szerette volna, ha Guinness-rekordnak nyilvánítják. Paraúszó eddig tíz kilométeres távval állított fel magyar csúcsot. S bár Tamás kísérlete mégsem került be a világrekordok nagykönyvébe, az élmény övé marad. Újabb kihívás még mindig lebeg a szemei előtt. Jövőre a Holt-Körös 29 kilométeres távját akarja teljesíteni. Ez a végcél, legalábbis jelenleg. De Nagy Tamást ismerve, biztosak lehetünk benne, hogy hallunk még felőle.
