SZÉP volt, Nyírmada!

Márciusban a szabolcsi Ibrányban indult és nemrég a Békés megyei Vésztőn zárult az egészségügyi szaktárca Szűréssel az Életért Programjának (SZÉP) újabb fordulója. Íme, a mérleg: a harmadik alkalommal szervezett országos program keretében 43 településen 22 ezernél több résztvevő 80 ezer ingyenes szűrését végezték el. Ám az eddigiekkel ellentétben most nem a nagyobb városokban, hanem kisebb lélekszámú, hátrányos helyzetű településeken mértek vérnyomást, vércukorszintet, vizsgálták a testtömegindexet (az ideális súlyt) – hogy csak a résztvevők körében legnépszerűbb három szűrést említsük a tíznél is többől.

EgészségünkKeresztény Gabriella2009. 07. 31. péntek2009. 07. 31.

Kép:

SZÉP volt, Nyírmada!

Számos kistérség hátrányban van azáltal, hogy az emberek ritkán jutnak ilyen egészségügyi lehetőséghez, pedig lakóik megbetegedési és halálozási mutatói lényegesen rosszabbak az országos átlagnál. Első helyen a keringési rendszer betegségei, másodikon a rosszindulatú daganatos megbetegedések állnak – holott ezek időben felfedezve zömmel kezelhetők vagy meggyógyíthatók lennének.

A helyszínválasztás igazolta a vidéki emberek létező igényét: helyben, így, hogy nem kellett utazniuk fél napot és várniuk a zsúfolt rendelőkben, szinte tetőtől talpig kivizsgáltatták magukat. A részvétel az átlagosnál jobb volt, sőt, kiugróan magas (sorrendben) Nyírmadán, Abaújszántón, Borsodnádasdon, Göncön, Tarpán és Lengyeltótiban. A legtöbb részvevőt toborzó három település háziorvosainak a szaktárca korszerű ambuláns vérnyomásmérő monitort, a negyedik és ötödik helyezettnek pedig szív- és érrendszeri betegségeket vizsgáló készüléket ajándékozott.

A szűréseken a 35–64 év közötti korosztályból zömmel a hölgyek voltak kíváncsiak egészségügyi állapotukra. A legtöbb férfit Heves megyében számolták.

A különböző szakemberek is elkészítették a saját statisztikáikat. A bőrgyógyászok a náluk jelentkező 11 ezer résztvevő 2,3 százalékánál találtak daganatgyanús tüneteket. A szemészorvosok ötezer embernél ismerték fel a szürke és a zöld hályogra utaló jeleket. Az ortopéd szakorvosok a mintegy két és fél ezer gyermek 66 százalékánál különböző elváltozást, lúdtalpat, gerincferdülést találtak. A szűréseken nagyon sok rendkívül magas vérnyomást is mértek. Például kilenc esetben a 200 feletti értéknél a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen ellátták a pácienst, két embert pedig rögtön kórházba szállítottak.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek