Anyanyelvi őrjárat

Vagy mégis?"Olykor bizony mégis. De ez így, tudom, még nem olyan válasz, amely kellőképpen eligazítja a kérdezőt - továbbá olvasóinkat -, ezért ennyivel nem zárom, nem is zárhatom le a témát. Ígérem, mindjárt minden világos lesz.Az -atik, -etik, -tatik, -tetik igeképző ősi eleme nyelvünknek; már a honfoglaló magyarság nyelvében is jelen volt. Ám annak, hogy eleink idővel ódzkodni kezdtek tőle, megvolt a kellő oka, mégpedig az, hogy - főleg latin hatásra - mértéktelenül elszaporodott a nyelvünkben, leginkább a hivatalos iratokban. Ennek szemléltetésére idézek egy-két levéltári szövegrészletet az Erdélyi magyar szótörténeti tár című hatalmas, sokkötetes munkából, a szövegek helyesírását a könnyebben való érthetőség érdekében a maihoz közelítve.

{p} Íme, egy mondat 1759-ből: "(A tolvaj) megfogattatott, és a lopott portékák a nyakára függesztetvén, a sokadalomban fel s alá hordoztatván, megverettetett." (V. kötet 282-3.) Egy másik, 1813-ból: "amely föld a kert mellett említtetik, ... elcseréltetett a Füzes-patak mellett való földdel". (II. kötet 790.) Végül még egy, 1736-ból: "Áldassék, dicsértessék, felmagasztaltassék örökkön-örökké Istennek szent neve, minekutána in anno 1687 az pogány török igája alól  felszabadula édes hazánk." (III. kötet 1002.)Nem nehéz belátni, hogy ezeket a -tatik-, tetik-ező, szenvedő értelmű formákat ilyen töménységben szinte elviselhetetleneknek érezték eleink, s ezért az 1795-ben megjelent, úgynevezett Debreceni grammatika megkezdte ellenük a harcot. Ennek nyomán alakult ki lassan a levélírónk által idézett jelmondat: "-tatik, -tetik a magyarban nem használtatik", s csaknem másfél évszázad nyelvvédő igyekezetének eredményeként nagyjából a második világháború kezdetéig lényegében megszűnt a korábban általános -tatik-, -tetik-ezés.

{p} Ma már, bátran állíthatom, nincs -tatik-, -tetik-ezés, mert bár szenvedő ragozású igealakokat ma is használunk, ezek azonban az egykori használatnak csupán megőrződött kövületei, amelyeknek sajátos stílusértékük, régies, patinás "ízük" van. Manapság főleg ilyenekkel, illetve ezekkel találkozunk: "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" (pár sorral feljebb idézett harmadik példamondatom éppen azt mutatja, hogy akkor, 1736-ban ez a forma még nem kikristályosodott alak volt, hanem a korabeli megszokott ragozási forma!); "engedtessék meg, hogy..."; "közhírré tétetik ..."; "riporter kerestetik"; "végső nyugalomra helyeztetett"; "kéretik az ajtót becsukni!"; "az árban a parkolási díj is benne foglaltatik"; "hallgattassék meg a másik fél is"; s még néhány.Mindezekből, úgy vélem, két tanulságot is levonhatunk. Az egyik az, hogy a nyelvművelő tevékenység olyan értelemben is hozhat s nemegyszer hoz is konkrét eredményt, hogy egy nemkívánatosnak ítélt nyelvi jelenség visszaszorul a hatására. Itt ez történt. A másik tanulság az, hogy napjainkra már voltaképpen érvényét vesztette a "-tatik, -tetik a magyarban nem használtatik" formula.

{p} Friedrich Schiller egyik tragédiájából kölcsönözve a szállóigét azt mondhatom: "a mór megtette kötelességét, a mór mehet". S ezek után befejezésül megismétlem a cikkem címében föltett kérdést, de most már érdemben is válaszolva rá: "Szükségeltetik ez nekünk?"Nem, egyáltalán nem szükségeltetik. Sokkal természetesebb a címnek ez a formája: "Kell ez nekünk?" vagy "Szükséges ez nekünk?" De ha valamilyen sajátos célból, például némi régies ízt akarva adni mondanivalónknak, mondatunknak, mégis ezzel a szenvedő igeképzős formával élünk, akkor sem követtünk el főbenjáró vétséget. Legföljebb egy kicsit régimódinak tartanak bennünket.