Bronzérem és aranyak

Talán egy éve beszélgettünk hosszabban a magyar női kosárlabda egyik legfőbb szaktekintélyével, Tursics Sándorral. Az edző akkor elmondta, a látszólagos klub- és válogatottsikerek dacára igencsak elégedetlen a sportág helyzetével. Széthúzás, káosz, elhanyagolt utánpótlás-nevelés jellemzi a kosárlabdát, nem véletlen, hogy a nagyoknál már nem is akar szerepet vállalni, legfeljebb a fiatal hölgyeket edzi szívesen.
Nem akarunk ellentmondani a mesternek, hiszen sok mindenben igaza van, ám cáfolatként álljon itt egy igen csodás eredmény: a júliusi, pozsonyi U-18-as Európa-bajnokságon a magyar válogatott harmadikként végzett. Mi lenne itt, ha még jobban odafigyelnénk az utánpótlásra?
A szakmai vélemények szerint a magyaroktól már az is szép sikernek számított, hogy egyáltalán eljutottak az Eb-re, a csoportból való továbblépés pedig már egészen bravúros tett volt. Különösen úgy, hogy legyőzték azt az Oroszországot is, amely minden más meccsét legalább húsz ponttal nyerte... A negyeddöntőben aztán a bolgárok is kénytelenek voltak fejet hajtani a magyar válogatott sokkal nagyobb tudása előtt, és ezzel a győzelemmel máris megvolt a repülőjegy a jövő évi világbajnokságra - ez már maga a csoda. Hogy mindezt nem tudjuk már fokozni, annak két oka van: egyrészt kifogytunk a jelzőkből, másfelől meg az elődöntőben az oroszok szépen visszavágtak a csoportbeli vereségért, 27 ponttal nyertek a magyar csapat ellen. A bronz azért meglett, Szerbia-Montenegrót is sikerült legyőzni, így csodálatos eredményként (na ugye, hogy van még fel nem használt jelző...) Oroszország és Spanyolország mögött bronzérmet szereztek a leányzók.
A kalapemelés jár nekik, és jár természetesen edzőjüknek is - akit történetesen Tursics Sándornak hívnak.

*

Jakab János az ifjúságiak mezőnyében 48 év után Európa-bajnoki címet nyert. Elődje 1956-ban Váradi Róbert volt. Jakab nem érte be az egyetlen arannyal, Li Binnel az oldalán vegyes párosban is a dobogó legmagasabb fokára állt.