Ingyentelek a "gyüttmenteknek"

Nyitrai István a rendszerváltáskor vette kezébe a kormányrudat a valaha ezerlelkes, de addigra már jó pár száz lakossal megkevesbedett, mellesleg Szent István korában alapított községben. Azóta alig változott összetételű képviselő-testülettel együtt dolgozik a minden politikai formációtól egyforma távolságot tartó polgármester, s mára elérték, hogy a szennyvízhálózat kivételével mindennel fölszerelkezett a zselici völgyben megbúvó falu, amely abban a különös szerencsében részesült, hogy határában a harmincéves fűrészüzem még ma is működik, és csaknem hetven embernek ad munkát, köztük sok szakképzetlen helybelinek is.
- Kilencvenkettőben hoztunk egy képviselő-testületi rendeletet, miszerint az első otthonukat megteremtő fiataloknak ingyen adunk építési telket, kilencvennégyben pedig kijelöltünk egy új utcasort - mondta Nyitrai István az idei "nagy durranás" előzményeiről. - Kilenc ház épült máig ingyentelken, de a falu fogyását nem sikerült megállítani, mert sok fiatal mégis elköltözött a közeli megyeszékhelyre, Kaposvárra. Tavaly kaptuk a nagy vészjelet: tizennégyen haltak meg Bőszénfán, és csak két gyermek született.
{p}Ekkor kezdték el itt-ott reklámozni az ingyentelek akciót, mert abban a bizonyos, már nem is új Kossuth utcában még csak két területre akadt gazda, nyolc ingyenes házhely üresen tátongott. De a közelmúltban egy hét alatt mind elkelt. Komlóról, Sellyéről, Kaposvárról jönnek majd az új bőszénfaiak.
Persze akadtak zúgolódók, akik azt mondogatták: "Minek a gyüttmenteknek ingyentelket adni, másfélmilliót veszít így a falu?!" A polgármester azzal szerelte le őket: így végül körülbelül negyven lakossal gyarapszik majd az 582 főt számláló település, az pedig annyit jelent, hogy évente kétmillió forint állami "fejpénz" jár Bőszénfának. A jöttmentekről meg annyit mondott:
- Már túl zárt volt ez a közösség. Nem baj, ha kicsit felfrissülünk, diplomások, szakmunkások lesznek az új bőszénfai polgárok, mind fiatalabb harmincnál, tanulhatunk ezt-azt tőlük, s ők is rátalálnak, remélem, a helyi "ízekre", a zselici ember lokálpatrióta mivoltára.
Csupán azt kötötte ki a bőszénfai képviselő-testület, hogy az új tulajdonosoknak öt év alatt be kell építeniük a telket, és tízévi elidegenítési tilalmat jegyeztetnek be az ingatlanokra. Még százezer forint kamatmentes önkormányzati hitelt is kapnak az otthonteremtők, ami sokra ugyan nem elég, de az első lépésekre, a hivatali, banki ügyintézésekre igen.
{p}A falu közepén ezenközben egy csónakázótó gátját emelik a földmunkagépek, az utcasor tőszomszédságában. Pályázati pénzből szabadidőcentrum és játszótér is lesz itt hamarosan, hadd legyen helyük a fiataloknak, hadd gyűlhessenek össze a remélhetőleg megsokasodó kismamák, hadd horgászhasson közelükben a férfiember...
- Mi lesz, ha a kezdeményezésnek még nagyobb híre terjed? Újabb ingyenes telkeket mérnek ki? - tudakoltam Nyitrai Istvántól. De a várt bólogatás elmaradt.
- Nem. Nem győznénk pénzzel. A közművesítés nagyon drága. Máson törjük a fejünket. Sok az üres ház. Jó állapotú házak, de meghaltak a gazdáik, akiknek gyermekei, unokái már Kaposváron laknak, eladnák az ingatlant, ha volna rá vevő. Mi azt gondoltuk: ne hollandok vegyék meg potom pénzért ezeket a házakat, hanem inkább magyar fiatalok. Most keressük a módját, hogy ezt milyen forrásból tudnánk támogatni, illetve böngésszük a pályázati lehetőségeket, hátha ráakadunk valamire, ami legalább olyan vonzó, mint egy ingyenes házhely. Kell hogy legyen megoldás!
Ahogy az ember elnézi, Bőszénfán meg fogják találni, erre akár mérget is vehetünk.