Csodálatos napok jönnek!

Ingázni fog a sportminiszter a következő két hét során ideiglenes otthona, a pireuszi kikötőben horgonyzó Queen Mary II. hajó, valamint a pesti Hold utcában levő munkahelye között. Gyurcsány Ferenc augusztus elején benyújtotta ugyan lemondását a tárca éléről, ám a kormányfő a tervek szerint csak később dönt e kérdésben, így a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium vezetője hivatalos olimpiai vendég lesz az athéni nyári játékokon.

EgyébÁrvay Sándor2004. 08. 13. péntek2004. 08. 13.
Csodálatos napok jönnek!


Ingázni fog a sportminiszter a következő két hét során ideiglenes otthona, a pireuszi kikötőben horgonyzó Queen Mary II. hajó, valamint a pesti Hold utcában levő munkahelye között. Gyurcsány Ferenc augusztus elején benyújtotta ugyan lemondását a tárca éléről, ám a kormányfő a tervek szerint csak később dönt e kérdésben, így a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium vezetője hivatalos olimpiai vendég lesz az athéni nyári játékokon.
- Az államelnökök, a kormányfők s az egyes országok sportminiszterei személyre szóló, önálló meghívót kaptak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, s lehetőségünk van, hogy - saját költségen - egy kísérőt is magunkkal vigyünk Athénbe. A sportminiszterek valamennyien a hajón laknak, s itt lesz szobatársam az első napokban 14 éves Bálint fiam, aki a megnyitón lehet ott velem, a második héten pedig feleségem, Klára kóstolhat bele az olimpiai hangulatba. Az augusztus 13-i ünnepélyes megnyitón ott leszek, s a szombat-vasárnapi versenyekből is látok majd valamit, ám hétfőtől már itthon dolgozom, s a játékok első hetében innen  igyekszem követni az eseményeket. A tervek szerint az olimpia második hetét már ismét a helyszínen töltöm.
- Gondolom, titkárai már készítik, egyeztetik olimpiai programját.
- Nem lesz Pestről érkező hivatalos kísérőm Athénban, nagyfiúként intézem dolgaimat. Nemrégiben hívtam fel telefonon görögországi nagykövetünket, s ő szembesített újra az ismert ténnyel: kutya meleg lesz augusztus második felében... Tanácsára valószínűleg vissza is veszek majd kocogásaim adagjaiból, s az itthon szokott tíz-tizenöt kilométeres reggeli talpalások helyett ott beérem majd öt-nyolc kilométerrel. Ami pedig a futást követő napi időrendemet illeti, természetesen akad benne protokolláris kötelezettség, ám az eseményválasztásban szurkolói érzéseim döntenek majd. Megkönnyíti helyzetemet, hogy a NOB akkreditációs kártyájával szabadon mozoghatok, oda megyek, ahova kedvem tartja. Ez lesz egyébként az első olimpia, amit élőben látok.
{p}
- Olimpiai élményei?
- Münchenből vannak az első emlékeim, tizenegy esztendős gyerekként a tévé előtt ültem végig azt a két hetet. Bevésődött emlékezetembe a szörnyűséges eset, az izraeli küldöttség szállását ért szeptember 5-i terrorakció, amikor kérdéses lett, hogy egyáltalán folytatódhat-e az olimpia. Sportélményként pedig az a hidalás maradt meg az emlékezetemben, mely Hegedűs Csaba aranyérméhez kapcsolódik: ez az 1972-es birkózósiker volt a magyar sport századik olimpiai elsősége.
- Ha jól tervezi meg programját, tanúja lehet a százötvenediknek is... Augusztus 14-én, szombaton még ott lesz Athénban, amikor már rajthoz áll néhány magyar éremesélyes: a 400 méteres vegyes úszásban Risztov Éva és Cseh László dobogóra pályázik, s a kardozók egyéni versenyén Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt és Lengyel Balázs is azon szorgoskodik majd, hogy a szakág hagyományainak megfelelően szerepeljen. Vannak kedvencei a több mint kétszáz fős küldöttségben, van kedvenc sportversenye, ahova mindenképpen el akar menni?
- Nem illő a kiemelés, a válogatás, hiszen mindenkit egyformán becsülök, mindenki sikeréért egyaránt szorítok, de a szurkolói szubjektivitás belőlem sem hiányozhat. Kemény Dénes munkájának tiszteletéből, a hozzá kötődő baráti érzelmekből következik, hogy a férfi pólósok meccsein, mikor Athénban leszek, mindig ott akarok majd lenni. A kajakosok küzdelmein is ott leszek. Tanúja voltam néhány hete a szegedi válogatónak is, ahol tisztázódott, hogy Kovács Kati és Janics Natasa közül melyikük indulhat a női egyes hajóban. Nagyon megfogott a feszültség, kívülről is átéltem a drámát. Katit régebbről ismertem, nem titkolom, borzasztóan sajnáltam, hogy az utolsó pillanatban elszálltak olimpiai álmai, de biztos vagyok abban is, hogy ez volt a sportszerű, jó döntés. Tudom, hogy Natasa is aranyesélyes, s annak is örülök, hogy e két világklasszis a kettes hajóban egymás társaként lapátol majd az elsőségért. S hogy folytassam a sort, ott van a kedvenceim között a női kézilabda is.
{p}- S a többi sportágban mit remél a miniszter-szurkoló?
- A kajak-kenusoknál biztos vagyok az aranyban s az érmekben. Atlétikában a diszkoszvető Fazekas Róbert és a kalapácsvető Annus Adrián számíthat dobogós helyezésre. Vízilabdában a férfiakat és a nőket is a legnehezebb csoportba osztották be. Úgy gondolom, a férfiak esélyesek a Sydneyben megszerzett cím megvédésére. Súlyemelésben Likerecz Gyöngyi és Varga Viktória reménykedhet az éremben, a birkózóknál Deák Bárdos Mihály törheti meg a szovjet utódállamok sportolóinak tarolását. Két cselgáncsozónk, a barcelonai győző Kovács Anti és a fiatal Ungvári Miklós egyaránt képes az éremszerzésre. Evezésben, kerékpározásban Bodrogi László révén és sportlövészetben is érhet bennünket kellemes meglepetés - utóbbiaknál Sidi Péter és Igaly Diána számít esélyesnek. Azt gondolom, hogy a magyar küldöttség minden tagja tudása legjobbját nyújtja majd Athénban, mint ahogy tette az olimpiánál néha erősebb kvalifikációs megméretések idején is - a helyszínen tisztázódik, hogy más nemzetbeli vetélytársaik ellen, az adott nap körülményei között ez mire lesz elegendő... Egyben biztos vagyok: nem csalódunk majd versenyzőinkben, miként magában az olimpiában sem. Csodálatos napok várnak ránk.

Ezek is érdekelhetnek