Írom a levelem...

Különös levelet kaptam a minap a harmadikos gimnazista Tóth Zolitól. A hajdúszoboszlói srác hozzájárulásával az alábbi részletet veletek is megosztom, kíváncsian várva véleményeteket.

EgyébBalogh Mária2004. 10. 01. péntek2004. 10. 01.
Írom a levelem...


"Belevágok a közepébe. Szóval: két éve járok a barátnőmmel, aki az iskolatársam, most másodikos. Szép, okos, kedves, ő a legaranyosabb lány a világon, és persze ő az első nagy szerelem. (Nem velünk van a baj, mi jól megértjük egymást.) Anyukámról szeretnék írni, illetve a tanácsodat kérni a viselkedésével kapcsolatosan. Nagyon szeretem, szuper anya és igazi jó barát is. Csakhogy amióta Petrával komolyra fordult a kapcsolatom, anya teljesen begőzölt. Néha még Petra előtt is duzzog, úgy viselkedik, mint egy sértődött kisgyerek.
Nemrég aztán leültünk beszélgetni kettesben. Anya zokogva mondta, úgy érzi, teljesen elveszített engem, és már sehol sincs az ő aranyos kicsi Zolikája, meg hogy Petrát jobban szeretem, és hogy vele már egyáltalán nem törődöm. Nagyon megsajnáltam, igyekeztem vigasztalni, de annál rosszabb volt... Majd másnap bocsánatot kért a viselkedéséért, és azt mondta, nem szeretné, ha azt hinném, hogy önző vagy féltékeny. Mind a ketten megígértük, anya is, én is, hogy jobban figyelünk egymás érzéseire.
Az a baj, hogy csak addig megértő, amíg fel nem tűnik a barátnőm. Amikor nálunk van vagy hozzá készülök, esetleg róla beszélek, teljesen megváltozik anya. Ez engem zavar, és elég ciki Petra előtt is. Apa tanácsát nem merem kérni, nem akarom, hogy családi balhé legyen belőle. Ja, azt nem mondtam, hogy egyedüli gyerek vagyok. Mit tegyek, hogy ne veszítsem el sem az anyukámat, sem pedig a barátnőmet? Segíts!"
Zoli esete nem egyedi, számos hasonló történetről hallottam már. A legnehezebb persze tanácsot adni. Annyi bizonyos, hogy ha egy anya vagy egy apa állandóan szidja, netán megjegyzésekkel illeti gyermeke kedvesét, az csak ront a helyzeten. Biztosan ti is megtapasztaltátok, hogy ha bármi vád, sérelem éri a szerelmeteket, rögtön a védelmére keltek. Ez pedig tovább mérgesíti az otthoni légkört. Szerintem az ehhez hasonló helyzetekben okosabb, ha visszafogottan viselkedtek. Tudom, nem könnyű, de célravezető. Majd amikor megnyugszanak a kedélyek, beszélgessetek a szüleitekkel arról, mi is bántja őket, miért nem kedvelik a szerelmeteket... Ha lehet, ne támadjatok, ne veszekedjetek, ne csapjátok rájuk az ajtót, mert az csak olaj a tűzre. Az őszinte beszélgetések erejében hiszek. Abban, amikor mindenki bátran kimondhatja azt, ami bántja, s azt is, aminek örülne. Talán, ha egyszer arra emlékeztetnétek aggódó szüleiteket, hogy valaha ők is épp olyanok voltak, mint ti. Fiatalok és szerelmesek. Kérdezzétek esetleg arról őket, mit szóltak a nagyszüleitek annak idején ahhoz, amikor apukátok anyukátoknak udvarolt. Hátha az emlékek segítenek.
Higgyétek el, a szüleiteknek sem egyszerű. Nemrégen még ti voltatok a kicsi kis babácskájuk, akivel mindenhová együtt mentek, akit dédelgettek, akinek a kedvét leshették. Nemcsak a maguk örömére, hiszen nektek is nagyon jólesett a törődés és a túlcsordult szeretet. Most pedig hirtelen felnőttetek, ráadásul szerelmesek vagytok. Reménykedjünk, hogy minden felnőtt emlékszik még rá: a nagy szerelem olykor mindennél és mindenkinél fontosabb...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek