A mi adventünk

Az adventi vasárnapok lehetőséget kínálnak arra is, hogy a családok szorosabbra vonják maguk körül a szeretet kis köreit, hogy aztán szenteste az összetartozás öröme kicsúcsosodhassék. Milyen szép is lenne, ha így lenne. De nincs így.
Ma már az adventi koszorút sem magunk készítjük, hanem inkább akciósan vesszük meg sebtében a gagyiboltban vagy a piacon. Ma már erre a tucatkoszorúra leszállított árú gyertyát teszünk - sőt akad olyan is, aki a kínai piacon beszerzett pirotechnikai eszközökkel kisebbfajta tűzijátékot rittyent az összefont fenyőágakra. Persze, változik a világ - na de ennyire?!
Magyarországon a közgondolkodás az utóbbi öt-tíz évben meglehetősen riasztó irányt vett. A végletesen el nem szegényedett családok az úgynevezett aktív fogyasztói réteg tagjaivá váltak. Ebben a körben a karácsonyi készülődésnek nincs kötődése az örömhír csendes várásához. Advent ide vagy oda, az átlagmagyar bizony ma keveset gondol akár Jézussal, akár a család bensőséges ünnepével. Ehelyett a szeretetünnep alibijével a fogyasztás templomaiban, a bevásárlóközpontokban tologatja a rácsos kocsit vagy sodródik a tömeggel valamelyik "ócsó piacon". Vesz valamit, görcsösen és kényszeresen. Minden második polcról hatalmas betűk üvöltik felé: akció van, most vegyél. És a homo sapiensből, a bölcs vagy legalább értelmes emberből lett halmozó lény képtelen ellenállni a holmik csábításának. Vesz, ragad...
Egy becslés szerint a bronz-, ezüst- és aranyvasárnapokon az átlagos hétvégi családi bevásárlások összegének három és félszerese vándorol a kereskedők pénztárcájába. A kényszerképzeteitől, rossz beidegződéseitől szabadulni képtelen vásárlót ráadásul az is a költekezés felé löki, hogy manapság már akár készpénz nélkül is megvehet ezt-azt, hiszen gyorshitelek egész sorát kínálják a bankok. Amikor azonban a polgár összeszámolja, pontosan mennyiért is vette - mondjuk - a százezer forintos étkészletet, kiderülhet, hogy a kedvező részletek összegéből akár kettő is kijöhetett volna.
De mindez csak a felszín. Nagyon szomorú, de tény: a mi karácsonyi készülődésünkből - tisztelet a nem túl sok kivételnek - valami elveszett. Milyen különös ellentmondás: miközben ajándékozni elvileg sokkal könnyebb, mint húsz éve, hiszen a sok évtizeden át tartó, örökös áruhiány a múlté lett (a boltban ma pénzért minden kapható), az ünnep lényege évről évre sorvad. Számolunk, osztunk-szorzunk, összeadunk, és árcédulákat nézegetünk ahelyett, hogy legalább néhány percre felemelnénk fejünket a modern világ zakatolásában, és elhessegetve kísértéseit, magunkra eszmélve egymásra néznénk: "Hogy vagy?" A lökdösődős vásárlási rohamok, a költekezés nagy túrái között erre persze nincs idő. A kizárólag pénzben mérő új társadalmi modell kísértete már itt jár közöttünk, és úgy tűnik, elűzni a mi népünk nem akarja. Nem mondhatunk mást: amikor az ország a társadalmi-gazdasági rendszerváltás mellett döntött, emellett is letette a garast.
Ezért én csak bátortalanul biztatom a jóérzésű olvasót: legyen ereje legalább néhány órácskára megállni, és elgondolkodni azon, mi is az az advent. Elgondolkodni rajta, miért fontos a karácsony. Minél többen tesszük, annál jobb lesz mindannyiunknak.