Pihenni vágyó malacliliom

Hazájában, Dél-Afrikában gyom, mivel minden más növényt kiszorít a nedves tisztásokról. Garázdálkodása ellen úgy védekeznek az őslakosok, hogy kiássák a rizómákat és feletetik a disznókkal. Mivel a falánk négylábúak maguk is kitúrják az ízletes növényfalatokat, malac- vagy disznóliliomnak is szokták nevezni a kálát.
Éghajlatunk alatt szobai vagy üvegházi gondozást igényel, mert nem viseli el a fagyokat. Meglehetősen vízigényes, félárnyékot kedvelő növény, humuszban gazdag, kissé kötöttebb talajban érzi jól magát, amelynek tápanyagellátásáról folyamatosan gondoskodni kell. Mivel általában késő ősztől tavaszig hozza virágait, május végétől ajánlatos pihentetni a töveket, amelyeket augusztusban érdemes megtisztogatni a leszáradt levelektől. A tápanyagban dús földbe átültetett növények meghálálják a törődést, és általában októberben bimbót hoznak. Virágzás idején 12-14 Celsius-fokos, világos helyet és bő öntözést kíván: a cserép alatti tányérban állhat a víz. Elvirágzás után azonban fokozatosan vonjuk el a vizet, hogy visszahúzódjék a növény. Pihentetés után célszerű átültetni tápdús talajba, és négy-öt hónap múlva újra gyönyörködhetünk nyíló virágában. A növény teleltetésekor ne feledkezzünk meg róla, hogy meleg szobában megsárgulnak a levelek, és levéltetű lepi el a virágot is.
A kála vázabeli életét meghosszabbíthatjuk, ha enyhén langyos vízbe állítjuk a csokrot. Mivel a magas hőmérséklet, a száraz levegő és a huzat gyorsítja a hervadást, célszerű hűvös, párás helyre állítani a vázát. Naponta adjunk friss vizet a csokornak: minden alkalommal - lehetőleg víz alatt - éles késsel vágjuk vissza a szárvégeket, mert az olló vagy az életlen kés roncsolja a vízszállítás útját. Öblítsük le a szárakat, és mossuk ki a vázát, hogy megakadályozzuk a baktériumok elszaporodását, amelyek siettetnék a virág hervadását.