Rabszíjra fűzve

A tévécsatorna szóvivőjének engedélye kell ahhoz, hogy az „arcok” közül valaki megszólalhasson, nyilatkozhasson. A csatorna szabja meg, hogy mikor, kinek, miről és mit mondhat el. Első az üzleti érdek. Ahol a nagyszerűbbnél nagyszerűbb produkciók titkai mellett a magán (értsd: intim) szféra sejtelmességei is egyébiránt homályba merülnek, ködbe vesznek – a jól időzített és engedélyezett leleplezésekig.

(A titok az, amiről nem akarják, hogy kiderüljön. A tévécsatornás titkok pedig az állandó magamutogatás tárgyai, tehát nem titkok. Korunk mérhetetlenül izgalmas pletykatengerére gondolva pedig beleborzongok az esetleges hiányérzetembe…)

Sőt: ha a csatorna urai úgy kívánják, az „arcoknak” a magánélet oly sötét bugyrairól is beszélniük kell – vagy éppenséggel tilos! –, mint például, hogy mi a kedvenc étele. S ami a legfelháborítóbb: a csatorna kommunikációs szervezete utólag megváltoztathatja a nyilatkozatot!

Lássuk be, nehéz, szinte elviselhetetlen az „arcok” sorsa. Rabláncra fűzve élik a mindennapjaikat.

Aztán tessék majd egyszer – előzetes kommunikációs beleegyezés ide vagy oda –  egy gyenge, vagy éppenséggel jól kiszámított pillanatban elárulni nekünk mindezt a borzalmat a szegény „arcok” mennyiért (pontosabban: hány milliócskáért) is kénytelenek elviselni?