
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Magyar-spanyol együttműködés eredményeként létesül megújuló energia-kutató-, biomassza- és geotermikus központ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentették be az érintett felek sajtótájékoztatón Nyíregyházán kedden, ahol aláírták a szándéknyilatkozatot.
A spanyol partnerek a megújulóenergia-gazdálkodás magyarországi centrumát szeretnék kialakítani a Nyírségben, technológiai és kutatóközponttal, valamint a hozzá kapcsolódó szakemberképzéssel együtt - mondta el Valentin Molina, a megújulóenergia-termeléssel foglalkozó toledói Caja Rural Alapítvány igazgatója.
A Nyíregyházi Főiskola jelenleg is a biomassza-, a nap-, a szél- és a geotermikus energia tudományos kutató bázisának számít - tette hozzá Jánosi Zoltán, az intézmény rektora. A spanyol segítséggel remélhetőleg referencia-központtá is válik, ahol olyan szakembereket képezhetnek a jövőben, akik kiváló alkalmazói lesznek a megújulóenergia-termelési technológiáknak.
Valentin Molina arról is szólt, hogy Spanyolország élen jár a megújuló energetikai termelésben, s az elmúlt öt év következetes munkájának tapasztalatait is megosztják majd magyar partnereikkel. Hozzátette: így fél évtized helyett akár egy év alatt kialakíthatják Szabolcsban a referencia-centrumként működő megújuló energiai kutató-, biomassza és geotermikus technológiai központot.
A Szabolcs megyei önkormányzat éppen most méri fel közintézményeinek villamos- és hőenergia-felhasználási helyzetét, s a korszerűsítéshez uniós fejlesztési támogatásokra kívánnak pályázni - tájékoztatott Seszták Oszkár, a térségi helyhatóság elnöke. A mintegy egymilliárdosra tervezett beruházásba a toledói alapítványt és a madridi céget is bevonnák partnerként.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu