Hozzánk is eljuthat a mérgezett víz

Magyarországot is fenyegető ökológiai bomba ketyeg az Erdélyi-szigethegységben, ahol a Rosia Poieni melletti zagytározóban lévő savas-ciános víz semlegesítése okoz gondot a helyi hatóságoknak - tudta meg az MTI.

EgyensúlySzabad Föld Online2009. 07. 30. csütörtök2009. 07. 30.
Hozzánk is eljuthat a mérgezett víz

Stefan Bardan, Fehér megye prefektusa szerdán a román kormány segítségét kérte, hiszen a zagytározó szennyező vizének semlegesítésével foglalkozó bukaresti cég július elején egyoldalúan felbontotta szerződését a román állammal, így a naponta több mint 20 ezer euróba kerülő semlegesítés a helyi hatóságokra hárul.

A prefektus a szerdai kormányülésen elmondta, hogy jelenleg még ellenőrzés alatt áll a helyzet, de a zagytározó valóságos ökológiai bomba. Mint mondta, körülbelül tíz napig elég az a mészmennyiség, amit beszereztek a savas víz semlegesítésére. A prefektus szerint a környezetrehabilitálás a rézbánya állami tulajdonban lévő tulajdonosára hárul azt követően, hogy a rézkitermeléssel és a zagytározó semlegesítésével is foglalkozó cég felbontotta a szerződést a román állammal. A bukaresti vállalat arra hivatkozva határozott a szerződésbontásról, hogy a román gazdasági minisztérium nem akarta újratárgyalni a vállalattal kötött együttműködési megállapodást. A réz kitermelése nem volt nyereséges, és a cég adósságot halmozott fel.

A Valea Sesei-i zagytározó savas vize az Aranyos folyóba kerülhet, amely a Kolozs megyei Torda (Turda) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) városokat látja el vízzel. Egy nagyobb méretű szennyezés akár Magyarországot is érintheti, hiszen az Aranyos a Maros folyóba ömlik.

Az Erdélyi-szigethegységben fennálló környezetszennyezési veszély Traian Basescu román államfő figyelmét sem kerülte el. Románia első embere tíz nappal ezelőtt a helyszínre látogatott. “Nem lehet egy ilyen ökológiai bombán üldögélni. Ez készülő gyilkosság” - mondta az államfő, aki leszögezte, hogy megoldást kell találni a kialakult helyzetre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek