Gondolatok, érzelmek a gyógyulásért

Egy-egy hosszan elhúzódó betegségből annál nehezebb volt felépülniük, minél inkább aggódunk a kórság miatt. Amint képesek lettünk elterelni a figyelmünket a kínzó betegségről, nem kevés jó órát, napot ajándékozhattunk önmagunknak.

Élet-egészségBalogh Mária2011. 01. 18. kedd2011. 01. 18.
Gondolatok, érzelmek a gyógyulásért

Egy amerikai kutató felmérésekkel és statisztikákkal igazolta, hogy a pozitív érzelmeknek valós fájdalomcsillapító hatással járnak. Az egyik kísérletsorozatban résztvevő 92 páciens addig tartotta jeges vízben a kezét, ameddig csak bírta. A csoport egyik részének kellemes zene hallgatása közben jó gondolatokat kellett felidéznie, míg a másiknak éppen ennek az ellenkezője jutott feladatul.

A pozitív csoport tagjainak a szerelemmel, egészséggel, boldogsággal, őszinteséggel, jó anyagi helyzettel összefüggő képzettársítások társaságában a vérellátása jobbnak bizonyult, mint ahogyan a kellemetlenségeket tűrő képességük is is jól vizsgázott a kísérletben.

A negatív csoport tagjainak ugyanakkor végig azt bizonygatták, hogy a jeges víz káros az egészségre, s végtelenül nehéz elviselni az ezzel járó kellemetlenségeket. Nekik a lemondással, hazugsággal, betegséggel, csalódással, anyagi veszteséggel kapcsolatos emlékeiket kellett felidézniük – ennek megfelelően nehezen viselték a jeges víz okozta kínlódást, s egyre ingerültebbé váltak k a kísérlet során.

Tehát a legnehezebb kín, fájdalom, betegség is elviselhetőbb, ha a páciens közben azokat a benyomásokat erősíti magában, melyek – pozitív gondolatokat és érzéseket keltve – hozzájárulnak a gyógyulásához.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek