Miért nem mozdulunk a megélhetésért?

Biztosan rugalmasabbak lennénk, ha működne a nyugati típusú országokban jól bevált bérlakás¬ rendszer. Ott ugyanis az emberek nem a saját tulajdonú ingatlanra „hajtanak”, hanem oda költöznek, ahová a munkájuk szólítja őket, ott bérelnek megfelelő méretű, színvonalú lakást, a mindenkori igényeik szerint, megfizethető áron. Gondoljunk csak bele, milyen praktikus, már csak azért is, mert nem egyforma otthonra van szüksége egy házaspárnak, amely több kisgyermeket nevel és annak, amelyiknél már kiröpültek a felnőtt utódok!

Hazánkban 1955 óta ismerjük a pontos adatokat az állandó és ideiglenes vándorlásokról, vagyis a költözések számáról. A rendszerváltozásig folyamatosan csökkent a vállalkozó kedvű emberek száma, ami leginkább az életkörülményekkel magyarázható. Szinte mindenkinek volt munkahelye a lakóhelyéhez közel, legfeljebb többeknek ingázniuk kellett a nagyvárosok körüli településekről. És nem voltak olyan éles területi különbségek, mint ma, amiért érdemes lett volna költözni.

Érdekes, hogy az 1990-es években megjelenő munkanélküliség sem gyakorolt hatást a vándorlások alakulására. Nem indultak útnak az emberek, hogy az ország más pontján jobb eséllyel találjanak munkát. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt húsz évben a településen belüli állandó költözés sokkal jellemzőbb volt, mint az, hogy valaki egyik helyről a másikra költözzön. Ha mentek is, leginkább keletről nyugatra, ez az irány az ezredfordulón még inkább erősödött. Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl így lett nyertese a belföldi migrációnak.

Ezerkilencszázkilencven körül a községekből a városokba mentek az emberek. A fővárosból főleg az agglomerációs gyűrűbe költöztek sokan, Pest megye 125 ezer lakossal gazdagodott. Ez a jelenség a vidéki nagyvárosokra is jellemző volt. De nem csupán a zöldbe vágyó középréteg mozdult meg. A szegények kiáramlása is megkezdődött, igaz, ők az infrastrukturálisan fejletlenebb településekre szorultak ki.

A legtöbben Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön csomagoltak össze, a legjelentősebb vándorlási veszteséget Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye szenvedte el. E két megyében egyetlen év alatt minden száz főre jutott egy elvándorló. A megyei jogú váro¬sokat tekintve 2007-ben Sopron, Szeged és Érd büszkélkedhetett azzal, hogy mind többen szeretnének ott élni. Viszont az elvándorlás leginkább Dunaújvárost, Salgótarjánt és Eger városát érintette. A KSH felméréséből kiderült, hogy egy magyar ember élete során mindössze kétszer költözne véglegesen egy másik településre.

A Kelly Services nemzetközi munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég a múlt év végén 33 országban vizsgálta, mennyire rugalmasak a munkavállalók. Ebből a felmérésből kiderült, hogy a magyarok nemhogy nem akarnak költözni, de akkor a legelégedettebbek, ha a munkahelyük szinte házhoz megy. A munkába járás időszükséglete igen fontos szempont, és honfitársaink többsége (60 százaléka) nem hajlandó irányonként 45 percnél többet utazással tölteni. A dolgozók 28 százaléka kész erre 45-60 percet áldozni, de csak 9 százalékuk hajlandó akár 60 percnél is többet utazással tölteni reggel és este. A nők rendszerint kevésbé tolerálják a bumlizást, mint a férfiak. A főváros és a vidék vonatkozásában is eltérések mutatkoznak: a budapestiek a 30-60 perces utazást jobban elfogadják, mint a vidéken élők, ahol rövidebb idő alatt is el tudnak jutni a munkahelyükre.

Az a megállapítás, hogy sok munkavállaló nem mutat mobilitást a megfelelő állás megtalálásáért, sajnos nem jó hír a munkaadóknak. Napjainkban, amikor a cégek a világ számos pontján – így Magyarországon is – szakemberhiánnyal küzdenek, a más városban vagy akár más országban élő munkavállalók megnyerése, átcsábítása az elégtelen munkaerő-kínálatból eredő problémák áthidalásának egyik leghatékonyabb módja lehetne, véli Jónás Anikó, a Kelly Services magyarországi kirendeltségének ügyvezető igazgatója. A felmérés eredményei szerint Magyarországon az emberek 53 százaléka nem szívesen költözne el jelenlegi lakóhelyéről még nyugdíjba vonulása előtt. Ennek leginkább kulturális okai vannak. És bizony az önbizalom, a bátorság hiánya is szerepet játszhat.