Szeress belém interneten!

Párkapcsolati problémája szinte mindenkinek volt, van vagy lesz. Aki magányosan, társ nélkül él, csupán egy ideig hiszi azt: a világ úgy kerek, ha senkihez nem kell alkalmazkodni. Amíg érzelmileg nem zártunk le egy kapcsolatot, lehetőleg ne ugorjunk fejest egy másikba, csakhogy vigasztalódjunk.
Az első lépés, hogy önmagunk elfogadásával megteremtjük belső békénket. Aki erre a szintre eljut, máris derűsebben látja az életét. Aki pedig mosolyogni, hinni és bízni is képes, már nem zárkózik el az ismerkedéstől.
Csakhogy a helyzet nem egyszerű: „Hol ismerkedjek? Aki tetszene, vagy foglalt, vagy lelkileg tuti, hogy sérült, vagy minimum két gyerek után fizeti a tartásdíjat.” A társkereső hölgyek számára bizonyára ismerősek ezek az aggodalmaskodó mondatok. A férfiak pedig vagy nem mozdulnak a „vackukból”, mert köszönik, de megvannak tartós kapcsolat nélkül is, vagy maguk sem tudják, hol keressék álmaik asszonyát.
A technika csodájának köszönhetően néha elegendő otthoni tréningruhás szerelésben ismerkedni. Méghozzá a világhálón keresztül. Már akinek van bátorsága ehhez, és nem fél attól, hogy a fotója alapján azok is felismerik, akik elől titkolja, hogy párt keres. S hogy mire vágyódunk? Legyen az illető romantikus, vonzó, olykor vagány, rugalmas, intelligens, türelmes, és lehetőleg ne koldusszegény. Na, ez az, ami így együtt ritkán jön össze!
A világhálós ismerkedés előnye mégis az, hogy hónapokig lehet beszélgetni anélkül, hogy a levelező partnerek találkoznának, vagyis egymás megismerése alaposabb lehet. Az írott szó bátrabb, mint a beszéd. Ugyanakkor buktatói is lehetnek. Mi a garancia arra, hogy az elképzelt szerelmünk nem tart fenn másokkal is meghitt viszonyt a világhálón, vagy nem festi szebbre önmagát annál, amilyen valójában? Mindez kiderül, ha 2-3 hónapnál tovább nem húzzuk a levelezést.
Mesébe illő, de igaz történet annak a debreceni párnak az esete, akik hónapokig leveleztek a világhálón, majd telefonálgattak egymással. Véletlenül derült ki, hogy csupán négy buszmegállónyira laknak egymástól. Ők áldják az internetes randevúzást, már együtt élnek.
Jogász lányismerősöm viszont alaposan befürdött világhálós szerelmével. Négy hónapig levelezett egy Spanyolországban dolgozó magyar mérnökkel, és már úgy tűnt, megtalálta lénye másik felét. Meglepetést akart szerezni a középkorú, elvált férfinak, így ellátogatott hozzá
 – Bár ne tettem volna! – sopánkodik ma is a lány. – Egész más férfi volt az, akit ott Spanyolországban lakva megismertem. Semmi nem emlékeztetett arra az álompasira, akinek a világhálón „kiadta” magát. De az is lehet, én ruháztam fel nem létező tulajdonságokkal, mert a szerelembe voltam szerelmes, és nem belé. A kapcsolat megszakadt köztünk…
Egy másik eset épp ennek az ellenkezőjét igazolja. A népszerű ismerős- és barátkeresőn bukkant egymásra 27 esztendő elteltével az a pár, akik a gimnáziumban voltak szerelmesek egymásba. Útjaik aztán elváltak. A nő most Angliában dolgozik, a férfi Magyarországon. Hónapokig leveleztek, majd váltva látogatták egymást. Érzik, hogy csoda történt az életükben, de a távolság megnehezíti kapcsolatuk beteljesedést. Ebből konfliktusaik is adódnak, de elszakadni nem tudnak egymástól. Marad hát a világhálós szerelem.
Mi kell ahhoz, hogy a távkapcsolat, kiállja az idő próbáját? Kitartás, türelem, elszántság, egymásba vetett hit, közös gondolkodásmód és azonos vonzódás mindenképpen. Eljön az idő, amikor elég lesz a vágyakozásból, a sóvárgásból, a kilométerekből, a betűtengerekből. Ha valakihez tartozni szeretnénk, szükségünk van a szeretett személy közelségére, érintésére, hangjára, illatára. Arra, hogy mellettünk legyen...