
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Bencó, aki egy fagyos januári reggelen jött világra, megunhatta a magyar egészségügy nyavalyáit – megmarad-e a kórház vagy eladják szállodának; sztrájkolnak-e épp a szülés napján; lesz-e fűtés a szülőszobán –, s úgy döntött, nem vár tovább.
Fotó: Picasa 2.7
Minden előrejelzés nélkül „elindult” a szülőcsatorna felé, noha (egészségügyi okok miatt) szigorúan császározni kellett. Az orvos még éppen idejében nyúlt a szike után, visszarángatta gyermekemet a csatorna szájából, lefejtette róla a kétszer körbetekeredett köldökzsinórt, s arcomhoz tette a kis jövevényt. Egy emberkezdeményt, aki – és a bátyja – nélkül már el sem tudnánk képzelni az életünket.
A hazamenetelt gondosan elterveltük. Komoly és komolytalan szakirodalmat böngésztünk (volt olyan érzésem, a legtöbb okosságot olyanok írják, akik még messziről sem láttak gyereket), mit kell tenni, hogy a nagyobbik gyerek ne szenvedjen életre szóló traumát, ne legyenek komplexusai, ne érezze magát mellőzöttnek, mindig tudja, hogy ugyanolyan fontos, mint azelőtt, és továbbra is rendíthetetlenül imádjuk. Egy nagy doboz legót szántunk gyógyírnak.
Egyértelmű volt, hogy Bencó is valamilyen ajándékkal lepi meg a tesóját. De miután adni nagyobb öröm, mint kapni (azt gondoltam, ez egy huszonhat hónapos emberkénél is működik), Boldó rajzzal várta öccsét, amit apukájával gondosan felragasztottak a babaágy fölé. A nagy találkozás előtt izgatottabb voltam, mint életem első randevúján, de azt hittem, felkészült vagyok, nem érhetnek meglepetések. Egyébként is, a féltékenység az emberi természet velejárója, férjek nem ritkán gyanúsítják meg a feleségüket, miért várom hát el egy alig kétévestől, hogy vigyorogjon, miközben letaszítják a trónjáról? (Na jó: társcsászár érkezik.)
A nagy doboz legót Boldó boldogan elfogadta, de értetlenül nézte, hogy „ez” nem tud mást, csak feküdni. Miért nem dobja vissza a labdát, amikor megígértük, hogy a testvére a játszópajtása is lesz, ami üdvözítő dolog egy fiú számára, és miért csimpaszkodik a mellemen egy ordító, vörös fejű, kopasz lény? Miért nem lehet a hasamon ugrálni, amikor régebben hatalmasakat birkóztunk, és miért kell kimennie a szülei szobájából, amikor az esti mesét eddig mindig ott olvasta az apukája, és miért nem lehet még a mese előtt indiánost játszani, óriási üvöltések kíséretében?
Nemtetszését kisöccse fejbe verésével hozta tudomásunkra.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu