Anyák napi históriák

Isten nem lehet ott mindenhol, ezért teremtette az anyát – tartja a mondás. S valóban, a kismamák és nagymamák szeme fáradhatatlanul követi a csemetét, majd az unokát. A gondoskodás, a fészekrakás és az önfeláldozás a nők valódi természete. Bár manapság a divat azt sugallja, hogy a sosem ráncosodó, mindig nádszál vékony „szexistennőké” a jövő, természetük szerint a lányok mégis csak arra születtek, hogy egyszer anyák legyenek. Béketűrő asszonyok, akik azt is elviselik, hogy minden éjjel hajnali kettőkor gyereksírásra ébrednek, s akik még este tizenegykor is a lázas csemete mellett üldögélnek. S akik még a felserdült fiukat is aggódva figyelik, vajon szüksége van-e valamire. Nem nagy haditettek ezek, de az utódok sorsa, felnőttkori boldogulása múlhat a mama ráérő figyelmén és szeretetén.

„Ebben a világban nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat nagy szeretettel” – mondta bölcsen Teréz anya. Hát valami ilyesmiben szorgoskodnak az édesanyák is. Hiányuk akkor sajog leginkább, ha már nincsenek. Gondoljunk csak József Attilára, aki „harminchat fokos lázban égve” siratta a Mamát.

Az anyaság - ma sokszor háttérbe szorított - szentségéről a vallások is megemlékeztek. Az ókori görögök Rheának, az istenek anyjának tiszteletére tartottak tavaszünnepet. Angliában az 1600-as években  keresztény színezetet kapott a megemlékezés, az anyák vasárnapját húsvét után négy hétre tartották. Bostonban 1872-ben rendeztek először ilyen napot. A XX. század elején aztán egy philadelphiai asszony, Anna M. Jarvis kezdeményezte, hogy az USA államaiban tegyék nemzeti ünneppé az anyák napját, s ezt 1914-re sikerült is elérnie.

Hazánkban 1925-ben ünnepeltek először a vöröskeresztesek kezdeményezésére, a Mária tisztelet májusi alkalmához kötődve. Magyarországon – hasonlóan Portugáliához és Spanyolországhoz - május első vasárnapján köszöntjük az anyákat. A világ többi országában más-más időpontot tűztek ki: Norvégiában például februárban, Bulgáriában március 8-án, az arab világban a tavasz első napján, azaz március 21-én, Amerikában és Ausztriában május második vasárnapján, Panamában pedig december elején kapnak virágot a mamák.

E napon azokra a nagymamákra, édesanyákra is illik gondolni, akik már nincsenek köztünk. Legalább egy szál virág, egy gyertya nekik is jár. Igaz, az írónő Szabó Magda így ír a számára legkedvesebb személy emlékéről:

„Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani.”