Sport

Húszévesen a lábai előtt hevert a világ. Megtehette volna, hogy elmegy kidobófiúnak, nyit egy éttermet vagy naphosszat az élet pozitívumain mereng. De Kovács Antal úgy döntött, inkább izzad, szenved, hajt, és csak azért is megmutatja, hogy nem a véletlen műve volt az a barcelonai aranyérem. Megmutatta - most, tizenkét évvel később már a negyedik olimpiájára készülhet.
De hogyan is esett az a csodálatos barcelonai este? Egerszegi Krisztina és Repka Attila már nyert, így négy nap után éppen négy aranynál tartott a magyar küldöttség, ünnepelt is derekasan az ország. Erre fel csak mondják a rádióban meg a tévében, hogy egy, a nagyközönség számára tökéletesen ismeretlen paksi hapsi sorra döntögeti ellenfeleit a tatamin, és éjszaka már döntőt játszhat. A fél ország sráca kérdezgette egymástól, hogy ki az a magas vékony srác, és miért jobb a wazari a yukónál...
{p}- Mindenki elment már lefeküdni, Schmitt Pál is a szállodájában készült az ágyba, amikor szóltak neki, jöjjön, érmeket kell átadni. Azt sem igen tudta, ki vagyok. Az eredményhirdetést nem is vette meg a tévé, mert nem számítottak rá, hogy ott lehetek a dobogón, sajnos, így azóta sem láttam - szomorkodik kissé Kovács Antal.
Fájdalom, több olimpiai eredményhirdetést mi sem láthattunk Atom Anti részvételével, hiszen négy év múlva ötödik lett, a sydneyi olimpián pedig még ennyire sem jeleskedett. Azt hittük, egy újabb sportoló tűnt el - aztán 2001-ben bebizonyította, hogy korai lenne még leírni: a nyolc évvel korábbi világbajnoki aranya után egy ezüstöt szerzett.
{p}- Miért adtam volna fel? A sport a lételemem, a cselgáncs mellett az égvilágon mindenféle sportágat kipróbáltam. Síelek, kosarazom, atletizáltam, imádom a focit, pingpongozni is szoktam. Kénytelen vagyok még a maratonit is elvállalni, hiszen a barátnőm már letudta, és rajtam röhögne egyfolytában, ha nekem nem sikerülne...
Ebből is látszik, Kovács mindenoldalú sportember, érthető, ha őt aztán nem zavarja holmi sérülés vagy formahanyatlás. A világbajnoki második hellyel megint berobbant a legjobbak közé, és mivel sikerült teljesítenie az olimpiai kvótát, Athénban már a negyedik olimpiáján indulhat. Ez nagy egyéni siker. A magyar válogatott jó esetben is csak három-négy versenyzővel képviseltetheti magát a sportágban, ami kicsit kevesebb a vártnál, de be kell látnunk, túl erős ez a mezőny. Erős a százkilósok mezőnye is, de Kovács azt mondja, nem kell izgulni, ő bizony megint éremre készül.
{p}- Megnyugodhat mindenki, a súlycsoportom legkiemelkedőbb egyénisége vagyok: igaz, csak centiben, hiszen a többiek mind alacsonyabbak nálam... Miért is nem mentem inkább kosarasnak? Legalább tízen ácsingózhatunk a dobogóra, de a legnagyobb esélyes a japán Inoue. Őt eddig csak én tudtam megdobni, a többieket simán veri. Remélem, nem kerülünk egy ágra, és akkor a döntőben összecsaphatunk. Azt ígérhetem, hogy nem adom könnyen magam, csípek, rúgok, harapok, meg fognak szenvedni velem az ellenfelek.
Jó, jó, Inoue tényleg a világ egyik legjobb dzsúdósa, kevés embernek van esélye ellene, de Kovács nemrég már alaposan rávert.
{p}- Kis szépséghiba, hogy nem cselgáncsban, hanem fociban. Egy edzőtáborban a Japánban "üdülő" külföldiek válogatottja 16-0-ra verte a hazaiakat, és akkor bizony egy gyönyörű kötényt adtam Inouénak. Kissé zokon vették a japánok a hatalmas verést, a délutáni cselgáncsedzésen a tatamiba passzíroztak bennünket...
A szigetország valóban nagyon kényes a dzsúdósaira, nemzeti gyász lesz, ha nem szereznek legalább három-négy aranyat az olimpián. Igaz, az ő házuk táján tényleg van kiből válogatni, hozzávetőleg ötmillióan űzik a sportágat. Ezért is döbbentek meg rajta, amikor éppen az ismeretlen magyar, Kovács Antal győzött Barcelonában - ez számukra olyan volt, mintha egy fekete-afrikai versenyző vitte volna földre a legjobb szumósukat...
{p}Na de hagyjuk a japánokat, úgyis van Inouén kívül számos nagy rivális - van viszont önbizalom is, mert arra a kérdésre, hogy mit csinál majd a másik komoly esélyes Gürschnerrel, Kovács röviden felel: - Mit csinálnék? Szétharapom.
A magunk részéről nem bánnánk, ha - amúgy Farkas Péter módra - az olimpiai érmet is szétharaphatná...
Persze, azt a barcelonai aranyat már úgysem veheti el tőle senki, de azt mondja, azért nem az emlékekből akar megélni - szép is lenne, ha mondjuk nagypapaként pályafutásának utolsó hat-nyolc évéről csak úgy mesélhetne unokájának, hogy akkor bizony már többet esett, mint kelt...
{p}- Az aranyérem után sem változott meg az életem, ha Athénban jól szerepelnék, akkor sem változna. Amikor megnyertem az olimpiát, több CD-t vehettem magamnak. Imádom a zenét, és így most már igazán komoly gyűjteményem jött össze. Ha megint nyerek, legfeljebb bespájzolok még néhány tucatnyi albumot.
Kovács kedvence az LGT, de mostanság már műfajt váltott, és a rock helyett a dzsesszre szavaz. Dalos kedve mindazonáltal hamar tovaillan, amint a magyar cselgáncs helyzetére terelődik a szó.
- Sajnos most már rosszabb, mint mondjuk tíz éve, a barcelonai olimpiai sikerek okozta nagy felbuzdulásban. Régen volt még olyan klub, ahol negyvenkét cselgáncsozó kapott fizetést, ma tíz ember él ebből a sportból. Hogy milyen szinten, azt jelzi: a tízből nyolcan minimálbért keresnek...
{p}Vicc, nemde? Amíg az egyik második ligás, hangsúlyozzuk, NB I B-s futballcsapatnál a legnagyobb sztárnak tartott játékos alapfizetésként kevesellte a havi 750 ezer forint plusz áfát és továbbállt, addig olimpiai helyezettek ennek a pénznek a tizedéből élnek. Igaz, ők nem képesek hétről hétre hatszáz fizető nézőt vonzani - csak négyévente szurkol nekik csekély tízmillió magyar...
Persze, Atom Anti - vagy ahogy még többen becézik, Atom - nem panaszkodik, neki az olimpiai arany már hozott ismertséget és pénzt - csak hát látja társai, barátai helyzetét. Nem tagadja, kimehetett volna külföldre, ahol jóval többet keresett volna a fellépési díjakból.
- Volt brazil, aztán görög lehetőség, de hamar kiderült, túlságosan magyar vagyok, leginkább pedig túlságosan paksi. Ki tudja, nélkülem talán még az erőmű se működne olyan megbízhatóan, mint most.