Földi Imre életútja

{p}
Az éremgyűjtésbe egy idő után beszállt Csilla lánya is, és közösen gyarapították a család házi trófeakirakatát. Földi 25 évet áldozott életéből a sportágra, a versenyek alkalmával 360 kilogrammnyit fogyasztott, azaz testsúlyának több mint ötszörösét izzadta le a szaunákban. Az ember maga egy időben ideál volt. Sok mindenre volt jó példának, sütkéreztek is sokan a fényében, érveltek is gyakran életútjával a politikusok: "Nálunk egy tehetség számára határ a csillagos ég. Íme, a vájár tanuló, akiről a föld alatt derült ki, milyen erő lakozik benne!" Földi az ifjúságiak között magyar bajnokságot nyert az 52 kilogrammos súlycsoportban. Ezzel indult sportkarrierje. A felnőtteknél Borsányi Árpádot kellett kiszorítania, aki akkor már a világ élvonalába tartozott. Aztán következtek az olimpiák, kezdetben három fogásnemben, ami Földinek határozottan kedvezett, ám Rómában még Vlaszovék és az amerikaiak taroltak. Aztán 1964-ben, Tokióban, Imre megkérdezte Csanádi Árpádot: "Főnök, a világcsúcs elég lesz?" Csanádi csóválta a fejét: "Csak az aranyérem!" Tokiótól 15 ezer kilométerre, Tatabányán Földi versenye alatt megállt a munka, tizenötezer bányász szurkolt a "földinek". A Sibuja csarnokban a nagy ellenfél a szovjet Vahonyin volt. Földi világcsúcsot teljesített. Aztán jött az orosz, és két és fél kilóval tovább javította a rekordot, de úgy, hogy örömében polkát járt a zsűri előtt - súllyal a feje fölött... No, majd négy év múlva Mexikóban... A mi vasgyúrónk végig vezetett - aztán a végelszámolásnál az iráni Nassiri harminc dekával könnyebbnek bizonyult, és az ő nyakába került az arany. Tegyük szívünkre a kezünket: hányan csináltuk volna tovább a reménytelennek látszó hajszát az arany után? Imre folytatta, és 1972-ben, Münchenben, 377,5 kilogrammos világcsúccsal végre aranyérmet nyert. Ott volt még Montrealban is, de számára kevés volt a két fogásnem, a lökés és a szakítás. Közben edzősködni kezdett a tatabányai szakosztálynál. Egyik sikeres tanítványa a lánya, Csilla volt. Hogy ketten együtt mennyi érmet emeltek össze, ennek kiszámolásához már tényleg matematikusnak kellene lenni. Földi Imre, ha úgy tetszik, egy kor hőse volt. Annak a háznak a hetedik emeletén lakik ma is, melynek földszinti ajtaját reggelente egy városi pártfunkcionárius nyitotta, zárta. Ha együtt indultak hazulról, megkérdezte: "Minden rendben, Földi elvtárs?" Imre szerény volt, rábólintott: "Hát persze..." Pedig probléma volt bőven. Ezekről ma sem szívesen beszél, ám mindennél többet mond, hogy 55 évesen infarktust kapott. Szerencsésen túlélte, ma is elszív egy doboz cigarettát naponta a "nagy ijedségre". Inni viszont egy kortyot nem iszik, ennek pedig már jó tíz éve. Most a derekával van probléma - csoda volna, ha nem lenne: negyed századon át birkózott a nehéz vasakkal. Hogy miért? "Az volt a feladatom, hogy a tatabányai bányászokat képviseljem." Imre nem mestere a szavaknak, de értjük, mire ment el az a huszonöt év. Két porckorongsérvét már megoperálták, még hármat kellene rendbe tenni. Jelenleg húsz-harminc métert tud gyalog megtenni egyvégtében, utána pihennie kell. Amúgy köszöni, jól van. Azt már a felesége mondja el, hogy amikor kimaradt a nemzet sportolóinak sorából, napokon át nem evett, nem aludt. A magyarázattal még mindig adósak a jelölők, hiszen amikor privát közvélemény-kutatást tartottam, a felsorolás legtöbbször így kezdődött: "Van, ugye, a Balczó, aztán Puskás Öcsi, Földi..."Az olimpiai bajnok így nyugtatja magát: "Ha a föld alatt dolgoztam volna, az sem lett volna könnyebb. És a kitüntetést akkor sem kaptam volna meg."    Ez igaz, Imre, de a fiatalságunkat nem aranyoztad volna be akkor, pedig ez nagyon, de nagyon ránk fért!