Pápán a siófokiak

Miközben zajlanak a labdarúgó EB eseményei, a magyar futball szenzációja, hogy a profinak mondott vetélkedésben a Siófok gárdája Pápára tette át a székhelyét.

FiatalokKun Zoltán2004. 06. 25. péntek2004. 06. 25.
Pápán a siófokiak


Nos, lépjünk túl a profi liga elnöke és a DVSC megegyezésén, miszerint a Tököli Attila ügyében rossz döntést hozott liga egyszerűen megvásárolta a debreceniek hallgatását (állítólag 75 millió forint volt a vételár, holott a Loki vezetői jó üzletemberként sokkal többet is kérhettek volna), ugynígy hagyjuk a feljutást követő örömünnep után már-már visszalépést tervező diósgyőriek gondjait - fókuszáljunk a 2004-2005-ös idény első telephelycseréjére, a Siófok-Pápa házasságra.
Első csere, írhattuk különösebb kockázat nélkül, hiszen a magyar csapatok anyagi helyzetét ismerve több mint valószínű, hogy néhány együttes nem ott fejezi be a bajnokságot, ahol elkezdte... Ízlelgessük hát az NB I-ben hamarosan bemutatkozó új város, Pápa nevét, és egy jó időre felejtsük el, hogy valaha Siófokon is létezett labdarúgás. Pedig létezett ám, az elmúlt idényben az állítólag a templom egerééhez mérhető költségvétésből éldegélő klub (megint csak állítólag, mert a volt edző, Csank János kifizetésére nem telt, ugyanakkor külföldi edzőtáborozásra igen) majdnem odafért a dobogóra. Holott az évad elején a szakma tökéletes magabiztossággal ejtette ki az együttest, majd az őszi bajnoki címe után is csak az alsóházat jövendölte a számára. Ezzel szemben a Balaton FC negyedik lett, és ha az utolsó hetekben nem esik szét a csapat, akár még nagyobb meglepetést is szerezhetett volna.
{p}A papírforma azonban mégiscsak beigazolódott: a tulajdonos már nem akarta, hogy továbbra is az önkormányzati támogatással igen szűkmarkúan bánó Siófok legyen a klub székhelye, ezért egy megyével odébb bútoroztatta csapatát: ezentúl Pápa Balaton FC néven indul a bajnokságban. Egy kicsit ugyan meghökkentő volt ez a bejelentés, mert valahogy Pápa és a Balaton a térképen igen messze fekszik egymástól, de sebaj, Kuti tulajdonos szerint úgyis az volt a cél, hogy a Balaton FC a régió csapata legyen - hát most a dunántúli régióé lett. (Nincs kétségünk felőle, hogy akkor is sikerült volna valami hangzatos magyarázatot találni, ha netán a Kazincbarcikai Balaton FC indult volna a bajnokságban...)
Az elmúlt években ugyan hozzászokhattunk a folyamatos telephelycserékhez (az NB I-esek közül a Vasas hajdan a Kecskemétet, a Diósgyőr pedig a Monort, a Borsod Volánt és a Bőcsöt vette meg), ez a mostani azonban új távlatokat nyitott meg. Merthogy Pápa igazából csak bérli a Balaton FC-t. Úgy bizony, a pápaiak kettő plusz öt éves szerződése alapján a következő két szezont mindenképpen a Veszprém megyei településen játssza az együttes (bár a magyar futballban bármit is biztosra kijelenteni igen nagy felelőtlenség), és ez a megoldás már-már NBA- vagy NHL-mintára hajaz, hiszen az észak-amerikai bajnokságokban szokták ide-oda vándoroltatni a csapatokat. Igaz, kissé furcsa, hogy az új NB I-es metropolisnak nagyon mutatós, ugyanakkor csak négyezer férőhelyes stadionja van, hiszen ez a befogadóképesség talán még nálunk is kevés lesz egy-egy mérkőzésre. (De fogjuk fel pozitívan a ministadiont: Pápán lesz a legtöbb zsúfolt házas meccs...) Ennyit arról, hogy a liga mennyit kardoskodott annak idején, miszerint első osztályú csapatnak minimálisan tízezer férőhelyes pályát kell felmutatnia.
{p}Persze ha olyan helyre került a siófoki csapat, ahol végre megbecsülik, úgy senkinek nem lehet kifogása a költöztetés ellen. Az edzőnek, Csertői Aurélnak nincs is, hiszen az elmúlt idényben berobbant szakvezető szívesen vállalta, hogy a továbbiakban is edzi a játékosokat. Igaz, egyelőre egy kis probléma, hogy nincs kit edzeni, hiszen a Balaton FC labdarúgóinak szerződése többségében lejárt, és nem biztos, hogy mindenki szívesen követné az edzőt. Elképzelhető hát, hogy egy-két focista leigazolása mellett inkább csak a másodosztály középmezőnyében végzett pápai játékosokkal kell kiállni a meccsekre, márpedig így az első hat közé jutás elég merész tervnek tűnik. Bár tavaly óta tudjuk, a Csertői-féle csapatoknál vigyázni kell a tippelgetéssel...Mivel a Pápa helye vélhetően üresen marad az NB I B-ben, ráadásul egy-két másik klub is szeretne visszalépni, elképzelhető, hogy nem tizennégy, hanem tizenkét (minősített esetben tíz, nyolc...) csapattal indul a másodosztály. Hangsúlyozzuk, ez az NB I B: amely állítólag profi bajnokság.

Ezek is érdekelhetnek