Azok a csodálatos drukkerek

Negyvenötezer önkéntes dolgozik az athéni olimpia sikeréért. A kék nadrágos, kék-fehér-sárga trikót viselő láthatatlan hadsereg tagjai között akad, aki a városban posztol és segédkezik a turisták eligazodásában, más autót vezet, tolmácsol, a versenyközpontokban a nyomtatót vagy a faxot kezeli, a pályára vonuló atléták ruháját rakja kis kosárba, vagy a stadion bejáratánál magyarázza, merre van az uszoda, merre kell menni a teniszközponthoz, hol a legközelebbi pénzváltó vagy üdítőárus. Önkéntesek valamennyien. Eltérő feladatokat végeznek - munkájukban az a közös, hogy keveset, szinte alig látnak valamit a versenyekből, s hogy ténykedésükért semmilyen fizetséget nem kapnak.
- Édesanyám magyar, apukám görög, s noha itt születtem, itt nőttem fel, gyakorta látogatok a Győr melletti kis faluban élő rokonsághoz - mondja Kristian Lantzos. - Mivel otthon is sokat használjuk a magyar nyelvet, nem okoz gondot a beszéd. Egy athéni általános iskolában tanítok, s még tart a nyári szünet, ezért jelentkeztem olimpiai önkéntesnek. Az atlétikai versenyekre kértem magam, imádom ezt a sportágat, s örülök, hogy itt lehetek. A sajtótribünön dolgozók kiszolgálásában segédkezem, az eredménylistákat hordozom, egy-két perccel a verseny vége után már az újságírók kezébe tudjuk adni a kinyomtatott végeredményeket. Általában nyolc órát dolgozunk, de még nem volt olyan nap, hogy ne maradtunk volna tovább. Szabad időmben is olimpiázok: voltam már kézilabdán, vízilabdán, úszáson, s olyan jó érzés látni, hogy mennyi magyar drukker érkezett Athénba, s milyen szépen szurkolnak. A görög újságok is gyakran kiemelik, hogy Magyarország nemcsak a pályán, hanem a nézőtéren is igen erős csapatot állított ki.