Leszürkézés

Elsőként a várpalotai egyetemista lány, Kósa Ivett esett ki. Nem titkolta, hogy betegen énekelt, s ez érezhető is volt a hangján. A bemutatkozó filmben arról beszélt, mennyire örül annak, hogy szürke hétköznapjai izgalmasabbá váltak az énekverseny jóvoltából. Ezt a megjegyzést aztán a magát dzsesszénekesnőnek nevező Soma "művésznő" a vidékről érkező leány szemére vetette. Szigorúnak mutatkozó zsűritagként ilyesmit mondott: hát igen, személyiségedből árad a szürkeség, belsőleg vagy szürkeségre kódolva, s amúgy vidéken szürkék az emberek. Milyen jogon bátorkodik lenézni a vidékieket? Éppen ő, aki Hajdúröcsögéről került a fővárosba? Aki mások szerénységével (szürkeségével?) ellentétben saját magát túlságosan is színes figurának mutatja. Csak épp előadóként nem tud feljutni a csúcsra. Évek óta nem képes egy lemezt öszszehozni - hogy miért, azt egy szilveszteri tévéshow-ban nyújtott teljesítménye után értjük is. Bagoly ne mondja hát verébnek...
Ivett azonban emelt fővel viselte, hogy neki kell mennie. Mosolygott, végig mosolygott. Mígnem kezébe vette a mikrofont, és szíve szerint visszaválaszolt a bodros hajú kritikusnak: kikérte magának a szürkeséget, illetve azt, hogy vidéken szürke emberek élnének.
Rokonszenves volt ez a bátorság. Mi tudjuk, kik a szürkék.