Elefánt

Kicsivel később a tv2 kapcsolta Rómában tartózkodó tudósítóját, aki a helyszínen körülnézve csupán annyit tudott megállapítani, hogy könnyes az emberek szeme. (Ezért nem kellett volna odamennie...) Ahogy az adás megszakított része, úgy az egész hetedik döntő is vegyes érzelmeket váltott ki a nézőkből. Hiába hangzott el az elején, hogy a duettek estéjén bekövetkezik a "szívorgazmus", Bakács Settenkedő meg egyenesen zenetörténeti jelentőségűnek jósolta a régi és az új megasztárosok találkozóját. Ez bizony erős túlzásnak bizonyult.
Bartók Eszter harmadszor állt a "szőnyeg szélén" - most végleg elbúcsúzott. A 24 esztendős végzős egyetemista lány Mezőszemeréről jött, látott és hódított. Saját szerzeményével, az Elefántdallal azonnal elnyerte a zsűri és a közönség kegyeit. Most viszont Nagyon Nagy Edmond "atomtámadása" teljesen háttérbe szorította, olyanok voltak, mint amikor az elefánt átkel a fahídon, és hátán a kisegér megjegyzi: hű, de dübörgünk. De tudjuk, Eszter igazi egyéniség, nemcsak énekhangja különleges, hanem a beszéde is. Kissé elharapja a szavakat, széles mosoly kíséretében engedi ki szájából a hangokat - erre mondják rosszakarói, hogy egyáltalán nem tud énekelni, és nincs kisugárzása. Eszter erőssége épp abban áll, hogy mer "kreatívkodni", bátran keresi (és meg is találja) a csak reá jellemző ízeket és stílust. Ezek nélkül egy lenne csak a tucatnyi közül. Bartókék lánya szemmel láthatóan elhivatott. Nem hagy fel a muzsikálással, és senki nem fogja eltántorítani az általa kialakított értékrendtől. Gyerünk, Kiselefánt!