Könnyek

Tóth Gabi, a tizenhét esztendős tapolcai ugribugri diáklány jól kisírta magát a Megasztár döntőin, teátrális érzékenységgel vett búcsút minden "elvesztett" társától. Legsűrűbben, patakokban akkor folytak a könnyei, amikor a végső megmérettetés előtti szombaton neki kellett befejeznie a versengést.

FiatalokBorzák Tibor2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Könnyek

Nem tűnt őszintének nyilatkozata: nem szeretne bekerülni a finisbe, mert neki már az is elég, ami eddig történt vele. A hirtelen jött élményeket így legalább fel tudja dolgozni. Könnyei azonban másról árulkodtak: fájdalomról, hogy a versenyt nem csinálhatta végig.
Senki nem kérdőjelezi meg a tehetségét. Valóban kincs van a torkában. Csak a viselkedésével van némi gond, noha a kezdetek óta sokat csiszolódott a modora. Eleinte úgy viharzott be a színpadra, mint egy hurrikán, s úgy nevetgélt, mint akit búcsúba visznek. De hát mit is várjunk egy kislánytól? Ilyen korban a csacskaság inkább még infantilizmus, és a tankönyvek mellett az illemszabályokkal is ismerkedni kellene. A tapolcai pacsirta életében mindenekelőtt az éneklés áll. Szorgalmához sem fér kétség. Jó látni a lelkesedését is.
Gabi azért is könnyezett, mert attól a pillanattól jól tudta, amikor jelentkezett a megmérettetésre, hogy nem fog eljutni a csúcsra. Tavaly nővére, Tóth Vera végzett az élen, és valahogy olyasmi mégsem adódhat, hogy az idén meg a kistestvért kiáltsák ki megasztárnak. Már így is bundát sejtettek a rosszakaróik. Mivel két fiú, Caramel és Palcsó Tomi verseng a 2005 hangja címért, a lányok közül már ismerjük a győztest. Tóth Gabriella lett az év legjobb női hangja.
Ne kezdjél el sírni, Gabi!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek