Rágós pécsi szelet

Mármost ilyenkor a labdarúgókon áll, hogy edzőt váltanak vagy sem. Őket úgysem rúgják ki, nyugodtan belefuthatnak még egy méretes zakóba, ha már nagyon unják a mesterük képét; és bizony a magyar futballban már számtalanszor előfordult, hogy az edző ellen fordult játékosok nyugodt lelkiismerettel összehoztak egy mínusz négyest vagy ötöst, csak hogy végre új főnököt kapjanak.
A pécsiek is összehoztak egy ötöst, csak fordítva: 5-0-ra elcsépelték a jobb sorsra érdemes Diósgyőrt, ezzel bizonyítva, hogy igenis szeretik Ott Józsefet. Persze mifelénk nem lehet biztosra menni, bajnoki cím után is rúgtak már ki szakvezetőt, cikkünk írásakor mégis úgy fest, hogy Ott József ezzel a szép győzelemmel megmenekült, és a következő két hétben nyugodtan dolgozhat. Aztán jöhet a következő ultimátum...
Merthogy ez a Pécs végeredményben mégiscsak egy színtelen, szagtalan csapat, amely talán a középmezőny végére odaér, ám inkább a kiesés elkerüléséért harcol majd. Ezzel még nincs is gond, nem lehet minden évben a dobogóért küzdeni, csakhogy Pécsett már másfél évtizede ez a futballcsalás megy. Amióta a Garami József-féle, rendre telt házas meccseket produkáló csapat szétesett, azóta még csak pillanatnyi sikereket sem mutathatnak fel a pécsi labdarúgók. Már ha nem számítjuk sikernek, hogy többnyire megúszták a kiesést - amikor meg nem úszták meg, akkor éppen meg lehetett vásárolni a Gázszer NB I-es szereplési jogát...
Pécs magyar szinten nagyváros, jól működő cégekkel, meggazdagodott vállalkozókkal, mégis az önkormányzat tartja el a klubot. Ami persze nem baj, hiszen a város mindig tudja majd finanszírozni azt az összeget, amely egy alsó-közép kategóriás csapat működtetésére elég, de többre nem futja. Merészeket álmodni csak egy Szima Gábor- vagy Tarsoly Csaba-féle tulajdonos pénzéből lehetne, ám ilyen egyelőre egy sem jelentkezett a klubnál. Talán meggyorsította volna a magántőke bevonását, ha Pécs is bekerül a 2012-es Európa-bajnokság rendezésére jelölt magyar városok közé, akkor már lehetne makettet tervezni és stadiont építeni (azaz itthon inkább makettet építeni és stadiont tervezni...), lehetne jól hangzó szólamokat felhozni a sok tízezer szállóvendégről, az infrastruktúra fejlődéséről, az autópálya megépüléséről, márpedig a gazdasági előrelépés természetesen együtt jár a sportélet megújulásával is. Csakhogy Pécs veszített, biztosan nem lesz Eb-város. Persze, kissé pesszimistán, úgy hisszük, szemernyivel sincs kevesebb esélye Pécsett Európa-bajnoki meccseket játszani, mint Debrecenben vagy a Puskás-stadionban, hiszen úgyis más ország kapja a rendezés jogát...
A futball feltörésére egy ideig alighanem még várni kell, és már az sem vigasztalja a pécsi szurkolókat, hogy majd a kosárpalánk alatt lehet bizonyítani Európának. Merthogy az elmúlt öt évben háromszor is a Bajnokok Ligájának megfelelő Final Four, vagyis a négyes döntő mezőnyébe került PVSK a jelek szerint teljesen szétesett, még az örök optimista Rátgéber László edző is a nagy rivális Sopront nevezte meg a bajnokság első számú esélyesének. A pénz ugyanis egyszer csak elfogyott, a főszponzor kiszállt, így értelemszerűen a legjobb játékosokat sem sikerült megtartani, az idén már naivság lenne Final Four-részvételben bízni.
A férfi kosárlabda a kezdeti nagy lendület után kipukkadt, minőségi kézilabdacsapatok nincsenek a városban, miként a vízipólósok is csupán edzőpartnernek jók a nagyok számára. Úgyhogy az ország egyik legnagyobb települése csak egy középszerűvé felemelkedni kívánt futballcsapatot, illetve egy középszerűvé könnyen visszaeshető női kosárlabda-együttest tud felmutatni. Debrecenhez, Fehérvárhoz, Győrhöz, Dunaújvároshoz képest nem sok, annyi szent.
A pécsi sportélet sajnos összeomlófélben van. És ezen a lehangoló képen még Ott József megmentése sem sokat javít.