Kijárat után

Ez már az ötödik Exit. (A szó jelentése: kijárat.) Az Európán végigsöprő fesztiválkezdeményezési láz Szerbia-Montenegróba is elért, a helybeliek köztudottan híresek arról, hogy nem vetik meg a fékevesztett szórakozást. Bár aki az Exiten Kusturica-filmekből ismerős, bajszos délszlávokat keres, akik kérges külső mögé rejtett aranyszívük mellett kalasnyikovot is tartanak a cipőszekrényben, rossz helyen jár. Ez egy nagy ívű diák- és egyetemista buli, sok szempontból kulturáltabb és békésebb a hasonló műfajban próbálkozó magyarországi rendezvényeknél. Popzenei koncerteket felvonultató fesztivál esetében a látogatók száma és a fellépők nemzetközi hírneve együttesen adja a rendezvény sikerének mércéjét: Újvidéken a várban összesen húszezren férnek el, a mostani együttesek pedig a nemzetközi színtér élvonalát képezik.
Érkezésük után cél a Garbage nevű angol rockzenekar koncertje. Nekivágunk a Duna partján terpeszkedő vár lépcsőinek, televízió táplálta előítéleteinknél fogva fedezzük magunkat, nehogy pofán nyomjon egy vérmesebb balkáni. A vérmes balkániak türelmesen állnak sorba, láthatólag maguk sem szívesen verekednének. Odafent a várárkokban, egymástól jól elszigetelt színpadokon, tombolnak a zenekarok, a jónép fahidakon özönlik, fejük felett az ellenfényben piros ruhás biztonsági őrök pásztázzák a tömeget. Feleslegesen: az első szembeötlő dolog, hogy még részegek sincsenek.
A színpadokon gyakran váltják egymást a helyi erők: kedvencem a Mistake Mistake duplázott nevű banda, melyben népviseletbe öltözött lányok és egy pocakosodó, szemüveges ember ugrálnak-énekelnek elektronikus zenére töretlen lelkesedéssel, a számomra érthetetlen slágereket a közönség derűs ordítással fogadja. A Garbage koncertje előtt elborul az ég, és behúzódunk egy fahíd alá. Sok jó ember kis helyen: szájamban valakinek a kapucnija, gyomromban egy idegen könyöke, bal kezemben egyetlen vagyonkám, a drága pénzen vásárolt sör, melybe a fahíd deszkái között konok rosszindulattal folyik az esővíz. Mert ázunk, mint mások, éppen csak annyi a különbség, hogy a mi nyakunkba a fahídról csorog a sáros lé. A szerbek nem hagyják elrontani a kedvüket, megátalkodottan felnyalábolják a szűk helyen ájuldozó lányokat, és kórusban ordibálják a viharnak, hogy húzzon vissza oda, ahonnan jött. Fél óra után hat a fenyegetés, eláll az eső - az elektronika döglődik, a füves várárkokban húszezer ember evickél a sárban, mint egy jobb napokat látott vaddisznócsorda. A Garbage azért fellép: a résztvevők alsóneműig ázott kemény magja félmeztelenre vetkőzve tombolja végig a koncertet. Másnap Újvidéken megtelik a kórház: népbetegség lett a tüdőgyulladás.
{p}
A város kivirágzik napközben. Mindenhol pezsgő élet, a kocsmák tömve, bár másnap is lóg az eső lába, láthatólag senki nem adja fel a küzdelmet. Este nyolckor egy körülbelül tizenöt négyzetméteres kávézóban már áll a bál, fejvesztett táncikálás zajlik. Itt vedeli sörét kedvencem, az angol beteg: izzadt, hosszúra nyúlt fiatalember, aki ordítva, jellegzetes skót tájszólással magyarázza nekem, kissé fájlalja, hogy elhagyta bérelt lakásának a kulcsát, útlevelét és tizenkétezer dinárját (kb. 36 ezer forint), viszont, hál' isten, megvan a fesztiválbelépője és némi pénze is maradt, ezért most bánatában rengeteg sört iszik. Arra a kérdésre, hogyan érzi magát, kijelenti, hogy Újvidék nagyszerű hely, és Londonban is lopnak útlevelet attól, aki olyan hülye, hogy elhagyja.
Az este sztárvendége, az elektronikus zenét játszó Fat Boy Slim gond nélkül kezdi a koncertjét, persze neki könnyű, hiszen nem lóg vízbe a lába. Mi kis híján gyökeret eresztünk, akkora a sár, így fél óra múltán inkább valami egyéb program után nézünk, ahol nem kell tizenötezer emberrel iszapbirkózni: meg is leljük a világzenei színpadot, ahol éppen egy helyi zenekar ad félelmetes hangulatú koncertet. Az elektromos gitárok mellett sikítoznak a rezesek, az énekes lányok azt a jellegzetes balkáni siratóasszony-hangzást adják, amitől az emberben meghűl a vér, a pocakos-szemüveges frontember - talán itt ez kötelező - képtelenebbnél képtelenebb szövegeket énekel szerbül, amin a közönség hol sír, hol meg röhög. Még én is, pedig csak a felét értem.
Az egész fesztivál olyannyira békés és virágos hangulatú, hogy az ember óhatatlanul meglepődik. Mindenki beszél angolul, mindenki udvarias - és a buli elmúltával Újvidék felölti hétköznapi ruháját. Az arcok elkomorodnak, a korzó megkopik, hangosabban zörögnek a betont javító gépek. Hazamenet átlépem a sebességhatárt, a szerb rendőr rossz angolsággal ejnyebejnyézik, ezerötszáz dinár lesz. Megkérem, hogy beszéljen szerbül, mert azt jobban értem. Elvigyorodik. Nyelvtudásért ötszáz dinár kedvezmény jár.