Fortuna az olaszoknál játszott

Az események fonalát rovatunkban a Portugália-Franciaország mérkőzésnél ejtettük el. E meccs tétje a döntőbe jutás volt. A győztest a fináléban a Németországot kiverő olasz csapat várta. Thierry Henry, aki hazaküldte a brazilokat, a portugálokkal is elbánt. Az ellenfél tizenhatosán belül felkínálta a bokáját Ricardo Carvalhónak, aki nem tudott neki ellenállni, és megkoccantotta. Ez elég is volt a franciák egyszemélyes csatársorának: elesett, büntető következett. Az ítéletvégrehajtó Zinédine Zidane volt, aki persze, hogy belőtte csapatát a döntőbe (0-1). A harmadik helyért egy hitehagyott Scolari-gárda lépett pályára Németország ellen, az eredmény nem is lehetett más, mint vereség, méghozzá meggyőző: Németország-Portugália 3-1. Amire emlékezni fogunk, az Bastian Schweinsteigernek a két és fél gólja. A harmadik találatába Petit belelépett, így azt öngólként számolták el.
A döntőben Olaszország és Franciaország összefoglalta mindazt, amit a 18. világbajnokságról tudni kell. Volt nyitányként Zidane-gól, aztán egyenlítés Materazzi révén. Volt hosszabbítás, ahogy megszoktuk, aztán előbb a nagy kivetítő vágta ki a biztosítékot - se kép, se hang, amiért a közönség fütyült -, majd a meccs főszereplőjénél, Zinédine Zidane-nál csapott ki a biztosíték: lefejelte Materazzit, amiért kiállították. Zizou ezzel a méltatlan búcsúval vált meg a válogatottságtól. Az olasz pedig verbális durvaságáról marad meg az emlékezetünkben. Büntetőket rúgtak, a szerencse az olaszoknak kedvezett, így a Világ Kupa Itáliába került, immár negyedszer.
Mozgalmas egy hónapunk volt, az már igaz - csak azt az utolsó negyedórát tudnánk feledni.

Világ védői, egyesüljetek!
A 18. labdarúgó-világbajnoksággal alighanem a legnagyobb népvándorlás zajlott le az emberiség legújabb kori történetében. Annyi ember, amennyi az elmúlt egy hónapban zarándokolt Németországba, talán még sohasem kelt útra szárazon, vízen és levegőben. Persze a középpontban a futball állt, de az okok között az is szerepelt, hogy egyre több ország határa légiesült, s a fapados légi járatok kontinenseket kötöttek össze elérhető áron. Jöttek a vendégmunkások rokonai Ázsiából, Afrikából, összekötve a kellemest a hasznossal.
Ott voltam a 10. világbajnokságon 1974-ben, az NSZK-ban. Állt még a berlini fal, jól zárt a vasfüggöny, a berliniek a keleti oldalon csak televízión követhették az NDK összecsapásait, miközben élőben hallhatták a közönség tetszésnyilvánítását a fal túloldaláról. A müncheni olimpiai stadion parkjában olyan tolongás volt, mint egy nagyobbfajta falusi búcsúban, a csoportmeccsek során a pénztárnál lehetett jegyet venni Zaire vagy Haiti meccsére. Most egyetlen összecsapáson - az Ukrajna-Szaúd-Arábia meccsen - nem volt telt ház, a döntőre pedig több millió forintért árulták a feketepiacon a jegyeket a legrosszabb helyekre. A döntőre egymillió vendéget vártak Berlinbe, akik kivetítőn nézhették a meccset - de legalább elmondhatták, hogy egy levegőt szívtak a világbajnokokkal.
Hiába kelt útra a nagyvilág, négy kontinens hoppon maradt, az elődöntőig már csak európai csapatok meneteltek! Elképesztően nagy volt hát az érdeklődés, és ennek megfelelően óriási a tét. A lelátón kormányfők ültek, szemük láttára nem lehet csak úgy felelőtlenkedni a labdával. El is illant a játék varázsa - lett helyette ember ember elleni kőkemény küzdelem, melyben a védők játszották a fő szerepet. Raymond Domenech, a franciák edzője elmondta, a brazilok ellen kiosztott személyre szólóan minden gyeptéglát, és ha ebben a négyzethálós rendszerben egy védő területére támadó lépett, megszólalt a zsebében a csipogó. A világ futballját - ebben is főképpen az európait - a védekezés uralja. A dolog érthető, hiszen egy Ronaldinho-féle cselsorozat elsajátításához egy élet is kevés, a becsúszó szerelés megtanításához viszont elegendő egy esős délután. Aztán, ha már szerelni tud a fiú, atlétát kell képezni belőle, elnevezni ilyen-olyan futónak, és, mint a vasaló, futkározhat oda-vissza az oldalvonal mentén a két kapu között. A Lionel Messi-szerű varázslók pedig ücsörögnek a kispadon. A hajómotorok a középpályán és a védelmek soraiban dübörögtek.
Gyakran megfordult a meccsek nézése közben a fejemben, hogy lám, a Bajnokok Ligája kupameccsein olykor élvezetesebb összecsapásokat látni, mint, teszem azt, a görcsölő angol válogatott vergődése volt Portugália ellenében. A magyarázat kézenfekvő: a klubokba a tulajdonos öt kontinensről válogathatja össze a legjobbakat, a pénztárcájának megfelelően. Egy ország nemzeti együttesébe viszont csak a honfitársak közül kereshet a szövetségi kapitány csodacsatárt, akit olykor hiába építenek fel a médiában, a döntő pillanatokban csődöt mondhat, mint Rooney, Klose vagy Podolski. Ezzel együtt is természetesen a futball világfesztiválja utolérhetetlen közönségsiker volt, ezért is vetődött fel az az ötlet, hogy talán kétévente is rendezhetnének világbajnokságot. Az életünk így nem is állna másból, mint selejtezőkből, kesergésekből, majd újabb reménykedésekből. Az ötletnek aligha lesz átütő sikere, ámbár a jelenlegi másfél milliárd eurós bevétel elég súlyos érv lehet, főleg annak ismeretében, hogy a FIFA négy év múlva meg kívánja duplázni ezt a summát.

Végeredmény
1. Olaszország
2. Franciaország
3. Németország
4. Portugália

Góllövőlista
Miroslav Klose (német) 5
Hernán Crespo (argentin) 3
Ronaldo (brazil) 3
Thierry Henry (francia) 3
Lukas Podolski (német) 3
Maxi Rodríguez (argentin) 3
Fernando Torres (spanyol) 3
David Villa (spanyol) 3
Zinédine Zidane (francia) 3

Legjobb játékos
1. Zinédine Zidane (francia)
2. Fabio Cannavaro (olasz)
3. Andrea Pirlo (olasz)

Legjobb kapus
1. Gianluigi Buffon (olasz)
2. Ricardo (portugál)
3. Richard Kingson (ghánai)

Legjobb fiatal (21 év alatti) játékos: Lukas Podolski (Németország)

Legsportszerűbb válogatott: Brazília és Spanyolország

A legszórakoztatóbb labdarúgást játszó válogatott: Portugália