Búcsú a Császártól

Franz Beckenbauer (1945–2024), a világ labdarúgásának meghatározó alakja páratlanul sikeres pályafutást tudhatott magáénak. Játékosként a labdarúgás fejlődését is meghatározta, elegáns stílusával és vezetői személyiségével átalakította a söprögető posztot az 1960-as és '70-es években – írta az MTI. Játékstílusáról egyébként így vallott: „egyszerűen csak úgy játszottam, ahogy”. 
Első átütő nemzetközi sikerét klubjával, a Bayern Münchennel érte el, amikor 1967-ben elhódította a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Pályafutása csúcsa ugyanakkor az 1970-es évek közepére esett: 1974 és 1976 között sorozatban háromszor diadalmaskodott a BEK-ben a bajor sztárcsapattal. Ugyanebben az időszakban az NSZK válogatottja is az aranykorát élte, többek között az ő világklasszis teljesítményének köszönhe­tően: 1966-ban ezüst-, 1970-ben bronzérmes lett a világbajnokságon, 1974-ben pedig hazai közönség előtt csapatkapitányként Beckenbauer magasba emelhette a labdarúgás legértékesebb trófeáját. 
Ekkoriban írta róla a Népsport tudósítója, hogy „a Bayern München elsősorban Ferenc »császár« hihetetlen nyugalmából, a játékintelligenciájából, rögtönzőkészségéből, taktikai megoldásaiból és nem utolsósorban erejéből él. Beckenbauer játéka formálja a bajorok teljesítményét.” 

A legendás futballista 1972-ben Európa-bajnok is volt a nyugatnémet válogatottal, amely négy évvel később csak a döntőben kapott ki a kontinensviadalon. Az 1965 és 1977 között 103-szoros válogatott Be­cken­bauert, aki 14 gólt szerzett címeres mezben, egyénileg is elismerték: 1972-ben és 1976-ban neki ítélték az Aranylabdát. 
Játékos pályafutása utolsó éveiben szerepelt a New York Cosmos színeiben, ahol együtt játszott minden idők egyik legnagyobb futballistájával, a brazil Pelével, valamint két idényt lehúzott a Hamburger SV színeiben, mellyel négy müncheni bajnoki címe után az ötödiket is megnyerte. A Bundesligában 424 fellépésén 44 gólt szerzett. 

Beckenbauer az NSZK válogatottjának tagjaként háromszor lépett pályára a magyar nemzeti csapat ellen, mindhárom barátságos találkozó volt. Előbb 1970 szeptemberében Nürnbergben, ahol a német csapat 3-1-re nyert, majd 1972 márciusában a Népstadionban – emlékeztetett a Bors. A budapesti találkozón 2-0-ra győzött az NSZK, Dunai Antal, a korszak kiváló újpesti csatára a magyar kezdőcsapat tagja volt, és olyan emléket szerzett ezen a meccsen Beckenbauerről, hogy a mai napig emlegeti – írja a napilap. 
„A második félidőben a 16-osnál, kicsit balra, szembekerültem Beckenbauerrel. Örökre megjegyeztem a jelenetet. Egy az egyben csatáztunk, kapura lőhettem volna, de éles volt a szög, ezért mással próbálkoztam. Gondoltam, bemutatom a lövőcselt, aztán visszahúzom a labdát, és betörök a 16-oson. Ő azonban nem »ette« meg, egyszerűen elvitte előlem a labdát, és máris indította az NSZK támadását. Ekkor jöttem rá, hogy pontosan tudta, mi fog következni. Simán, becsúszás nélkül, elegánsan leszerelt. Ilyet addig nem tapasztaltam. Sokszor szereltek az NB I-ben, de ilyen megoldással soha” – mesélte Dunai Antal a Borsnak. 
Beckenbauer harmadszor, a dortmundi Westfalenstadion nyitómérkőzésén játszott a magyar válogatott ellen 1974 áprilisában, az NSZK 5-0-ra nyert. Emlékezetes párharc volt 1974 tavaszán a BEK elődöntője is, ahol a Bayern München és az Újpesti Dózsa csatázott. Beckenbauer mindkét meccsen játszott, a bajorok otthon 3-0-ra nyertek, a Népstadionban 1-1-re zártak, és ők jutottak tovább. 
Az 1983-as visszavonulása után egy évvel Beckenbauer átvette a nyugatnémet válogatott irányítását, amellyel 1986-ban ugyan kikapott a vb-döntőben Argentínától, de négy évvel később a győzelemre vezette a nemzeti együttest. Így a brazil Mario Zagallo után másodikként mondhatta el magáról, hogy játékosként és szakvezetőként is világbajnok lett, a kettő között pedig 1988-ban bronzérmes lett az Eb-n. 
Miután a vb-címet követően befejezte szövetségi kapitányi munkáját, 1994 és 2009 között a Bayern klubelnöke volt, kétszer a kispadjára is leült az 1990-es években, 1994-ben bajnoki címet, 1996-ban pedig UEFA Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Főszervezője volt a 2006-os, németországi világbajnokságnak. 

„Mi a nehezebb: gólveszélyesen támadni, vagy ezeket az akciókat megbízhatóan, lehetőleg hiba nélkül semlegesíteni?” – tette fel a kérdést 1974-ben a Népsort. Megkérdezték ezt Franz Beckenbauertől is a németországi világbajnokság után, amelyen a söprögető­poszton játszott. A sportlap így összegezte az erről folytatott párbeszédet: 
„– A védőjátékos néha olyan nehéz pillanatokat él át, hogy a szó szoros értelmében lélegzetet is alig tud venni a hirtelen rátörő stresszhatástól – mondta. – Ez azonban inkább pszichikai terhelés, ami nem tartozik a játék szorosan vett művészetéhez. A mi feladatunk hátul a rombolás. A kőtörés. Elöl a csatársorban viszont szobrászok alkotnak… 
Beckenbauerrel lehet vitatkozni, s vitatkoztak is vele már ott, helyben az ellenzék tagjai. – Ha egy csatár kihagyja a helyzetet, csak legyintünk rá. Majd belövi a következőt… – mondták. – De hátul, egy védő hibája sorsdöntő lehet! 
Beckenbauer frappánsan riposztozott: – A favágó is csak egyszer teheti rossz helyre a bal kezét, mert másodszor már nincs keze. Mégis... favágó a neve!” 
Franz Beckenbauer utolsó meccsét az ötvenedik születésnapján játszotta Münchenben, az Olimpiai Stadionban. Előtte és utána is többször segített a Bayern csapatának – ha kellett, edzőként vagy éppen klubvezetőként. Az elmúlt években azonban már neki volt szüksége segítségre: két szívműtéten esett át és csípőprotézist kapott, a jobb szemére pedig elvesztette a látását. 
A magyar válogatott elleni mérkőzés előtt 1970-ben az egyik sportlap megkérdezte Beckenbauertől, hogy nem viszi-e túlzásba a cselezést. A Császár így felelt: „Nem szabad halálosan komolyan venni a labdarúgást, derűre is szükség van. Szívesen reszkírozok, s a közönség szereti az ilyesmit.” 
 

Elhunyt Mário Zagallo

Kilencvenkét éves korában az elmúlt héten elhunyt Mário Zagallo, aki játékosként kétszer, szövetségi kapitányként és másodedzőként egy-egy alkalommal lett világbajnok a brazil labdarúgó-válogatottal. 
Az 1931. augusztus 9-én született Zagallo futballistaként az 1958-as és az 1962-es, szövetségi kapitányként az 1970-es, Carlos Alberto Parreira segítőjeként pedig az 1994-es világbajnokságon lett aranyérmes. Ő volt az első a sportágban, aki játékosként és edzőként is vb-t nyert. Hazája válogatottját 1994 és 1998 között is irányította, a franciaországi világbajnokságon ezüstérmesek lettek. 
Bal oldali középpályásként kezdte 10-es mezben, de ennek akkoriban, a Pelé előtti időkben még nem volt olyan nagy jelentősége. Hamarosan azonban posztot váltott. „Láttam, hogy nehéz lesz bejutni a brazil válogatottba a 10-es mezben, mivel sok nagyszerű játékos volt azon a poszton. Ezért a középpályáról a bal szélre kerültem” – mondta korábban. Neki tulajdonítják, hogy megváltoztatta a szélsők játékmódját, ugyanis addig a támadójátékosok nem segítettek védekezésben. Ő volt az egyik első futballista, aki hamis szélsőként szerepelt, vagyis a középpályások és a csatárok között játszott.