Madárfajták nagy tudósa

Kőszegen látta meg a napvilágot földbirtokos nemesi családban. Apja, Chernel Kálmán ügyvéd, megyei aljegyző, helytörténész, természetbúvár volt. Chernel István Sopronban végezte a középiskolát, ahol nagy hatással volt rá természetrajztanára, Fászl István, aki megtanította a madarak preparálására is. Tizenkét évesen kezdett naplót írni, amelyben madártani megfigyeléseit rögzítette, első cikke a Vadászlapban jelent meg 1882-ben. Szülei közigazgatási pályára szánták, ezért jogot hallgatott a pozsonyi, majd a budapesti egyetemen, de közben elkezdte tanulmányozni a madártan irodalmát is. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba, és e helyeken madártani megfigyeléseket is végzett. 1887-ben Erdélyben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor természettudóssal. 

Chernel István 1888-ban fejezte be az egyetemi tanulmányait, és apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de már 1889-ben lemondott állásáról, és visszatért Kőszegre, hogy csak a madártannak éljen. 1890-től vett részt a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben. 

1891 nyarán feleségével Nor­vé­giá­ba utazott, ahol Tromsö város és Tromsöya szigetének madárvilágát tanulmányozta. Elsőként bizonyította, hogy a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus hy­per­bo­reus) ott fészkel. Expedíciójukról az Utazás Norvégia végvidékeire című, 1893-as kötetében számolt be, amelyben a tengerből kiemelkedő sziklákat és a gleccsereket is bemutatja. 

Chernel sokrétű alkotó volt. Norvégiában figyelt fel a sítalpak használatára is, így idehaza 1893-tól több cikkében népszerűsítette a sísportot, miközben Kőszegen sílécet gyalultatott magának, és telente felkötött lécekkel járta a behavazott környéket. 

Hazánkban a Herkules nevű sportlap 1884. december 9-i számában megjelent A hócipők című írása, a sízéssel foglalkozó első hírlapi forrás. A sí első magyar neve tehát hócipő volt! 1897-ben kiadta A lábszánkózás kézikönyve című kötetét, az első, síe­lésről szóló magyar nyelvű könyvet. A mű kimerítően tárgyalja a „lábszánkózás” keletkezését és hasznát, felsorolja a hótalpak és a sílécek típusait, tanácsot ad a használatukhoz. Műve nagyban hozzájárult a sísport magyarországi meghonosításához. 

Érdekesség, hogy Chernel István már 1893-ban, amikor Norvégiából hazajött, azt tapasztalta, hogy egyébként a budai hegyekben már síznek! Gregersen vasútépítési vállalkozó alkalmazottjaként ugyanis hazánkban tartózkodott egy fiatal norvég mérnök, Rangvald Huseby. Ő vezette be a sízés tudományába főnökének gyermekeit és néhány tornászt, élükön Bély Mihállyal. Bély és társai hamar megbarátkoztak ezzel az egészséges és érdekes sportággal, és másfél évtized múltán, 1908-ban sor kerülhetett az első hazai síegylet, a Magyar Sí Klub megalakítására. 

Chernel István 1898-ban jelentette meg Magyarország madarainak névjegyzékét, amelyben a latin mellett a fajok magyar elnevezései is szerepelnek. A következő évben adta ki fő művét Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre címmel. Ez az első összegző tudományos madártani munka, amely magyar szerző alkotása, megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást Cher­nelnek. 
„A most megjelent első kötet szövegét Chernel István, a széles körben ismert és becsült ornithológus írta, a képeket pedig Nécsey István készítette. A tartalma a következő: Az állatokés az ember, a madarak hasznos és káros voltának fogalma, a madár külső részei, a madárszervezet alkotása és működés, a madarak munkálkodásának jelentősége a természet fentartásában, a madarak munkájának értéke az ember gazdálkodásában, a madarak védelme, a költözködés jelensége” – írta a jelentős könyvről 1899-ben a Vadászlap. 

A megjelenés után a szerző neve ismertté vált a külföldi szakmai körökben is. A munka 22 évi gyűjtés eredménye, ezalatt Chernel bejárta a Kárpát-medencét, és a madarak tájnyelvi neveit is feljegyezte. Az ornitológusok szerint Chernel István és mestere, Herman Ottó gyűjtőmunkája Bartók és Kodály népdalgyűjtő tevékenységével vethető össze. 

A tudós amerikai mintára kőszegi, másfél hektáros birtokán 1902-ben először szervezte meg itthon a „madarak és fák napját”. A családi gyümölcsöst ő kezdte el átalakítani emlékkertté és madárbarát mintakertté, ma ez a Chernel-kert Arborétum. 

Lírai hangulatait kora ifjúságában többször versekbe foglalta, és ez a hangvétel tudományos munkáiból is kicsendül. Művészi hajlamainak másik megnyilvánulása volt a festészet: természetesen főleg madarakat rajzolt naplómellékleteiben, menyasszonyához írott leveleiben. Nagyon szerette a zenét; nagyon jól énekelt, mesterien citerázott, zenét is szerzett és fényképezett. 
A terepen végzett sokévnyi gyűjtőmunka legyengítette Chernel István szervezetét. A lápokban, mocsarakban szerzett betegségek legyengítették. Egy fűtetlen vasúti kocsiban megfázott, és az ennek szövődményeként fellépő spanyolnáthában mindössze 57 évesen, 1922. február 21-én, Kőszegen elhunyt. 

Kőszegen és Agárdon szobra áll, egykori kertjében madárvédelmi mintatelep és a Chernel István Emlékmúzeum működik, nevét viseli az agárdi madárvárta, valamint a hazai síelést népszerűsítő Sí és Turisztikai Klaszter is. 1979-ben emlékére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Chernel István Emlékérmet alapított, amellyel azon tagjait tünteti ki, akik kiemelkedő tudományos, gyakorlati vagy társadalmi tevékenységet fejtettek ki. 

Egykori kertjét Horváth Ernő mentette meg a pusztulástól. A kertben 1965-ben nyitották meg a Cher­nel-kert arborétumot, ami mellett madárvédelmi mintatelep is működik; mindkettőt az Őrségi Nemzeti Park kezeli. Ugyanitt 1972-ben nyitották meg a Chernel István munkásságát bemutató emlékmúzeumot. A kert előtt emlékmű magasodik. 

Az ő nevét viseli az 1972-ben avatott kőszegi sípálya is.