Egy harisnyaárus viszontagságai

Magyarországon időtlen idők óta népszerű, 1856-ban a Család könyve így írt róla: „Defoe Dániel a Robinzon szerzője. E jeles ember 1661-ben született Londonban, és nemcsak a majdnem minden nyelvre fordított Robinzont, a gyermekek ama kedves olvasmányát, írta, hanem több más munkát is szerzett, mellyek költői becsben alig állnak alább mint Robinzon. De azon kívül Anglia legfontosabb állami küzdelmeiben is igen munkás és hathatós részt vett, és sok még most is közhasznú intézet első rugója és alapítója volt. A Robinzon szerzője az első angol közbankoknak is első alapítója, s ugyancsak ő a jég- és tűzkárbiztosító intézeteket, a takarékpénztárakat is alapítá, s mi több, Anglia és Skótország államai egyesülésének is egyik fő szerzője. Kevés embernek vala oly viszontagságos élete mint Defoenak. Harisnyaárus létéről mind feljebb hágott, mígnem a király tanácsosává lőn. Befolyásos állásában Vilmos udvaránál sokat szenvedett az angol egyház híveinek ármánykodásaitól, mellyektől magas védője halála után olly dühkel üldöztetett, hogy végre 1703-ban a pellengérre került. De a pellengér, melyet a nép virágszőnyegekkel borítá, rá nézve a dicsőség oszlopává lett. 1705-ben kikerült a fogságból, s következő évben a két királyság egyesülését hozá létre, minek folytán mind a nép mind a kormány kedvencévé jön.” 

Egyébként nem is hívták Defoe-nak. Igazi neve Daniel Foe volt, egy londoni iparosember – gyertyamártó – fia, aki idővel a politikai élet terére lépett, és nem találta ehhez eléggé előkelőnek az apáktól örökölt nevet, megtoldotta a De szócskával, amelytől nemesi hangzást kapott. Úgy vélte, ez a jó hangzás előnyös bármelyik politikai pártban. Márpedig közéleti szereplésének évtizedeiben könnyedén változtatott pártot, és mindegyik párt szívesen fogadta, mert könnyed tollal és okos szellemességgel tudta bizonygatni bárkinek az igazságát. És mégsem mondható lelkiismeretlen politikai kalandornak, mert minden oldalról az emberséget, a méltányosságot, a szegények igazságát kereste. 

Akkoriban született – 1660-ban –, amikor véget ért az angol nép forradalma, a győztes polgárság kibékült a királyokkal, és éppen formálta azt az Angliát, amelyben egységbe szövődött a kapitalizmus és a lordok hagyománya. Éppen azokban az évtizedekben élt, amikor ez a folyamat lejátszódott. Gyermekkorának két nagy élménye a nagy londoni pestis és a nagy londoni tűzvész. Kereskedőnek indul, a fiatal Defoe vesz, elad, utazik, hajózik, bejárja Spanyolországot, Olaszországot, Franciaországot, Németországot. Hol sok pénze van, hol ráfizet, de egyre gazdagabb lesz tapasztalatokban. Közben pedig ott van a puritán vallási öröksége, és még az is megfordult a fejében, hogy pap legyen. 

Miközben egyre módosabb kereskedő (mert mindennel kereskedik), hol összeesküvésekben vesz részt, hol lelkesen áll az egyik király ellen a másik királyjelölt oldalára. Olykor bujdosnia kell. Azután egyszer tönkremegy, de hamarosan új vagyont szerez. És egy politikai röpiratáért pellengérre állítják, mindkét fülét megcsonkítják, majd börtönbe csukják. 
A Reform című újság írta róla 1872-ben. „A nyilvános ügyekkel foglalkozván, elhanyagolta családi ügyeit, a kereskedés rosszul ment, s tönkre jutott. Újra menekülni kellett, most azonban csak Bristolba. Egykorúak tanúsága szerint itt rövid idő alatt általános ismertségre tett szert, s mindenki a »the Sunday gentleman« (vasárnapi gavallér) név alatt ismerte őt, mert hétköznap a rendőrségtől félvén, otthon maradt, azonban vasárnap igen tisztán és csinosan öltözve, finom, göndörfürtű parókában, gazdag csipkefodros ingben, oldalán karddal, sétált. E visszavonultságában írta Defoe a másik leghíresebb, és leghatásosabb művét Essay on Projects czím alatt, mely a mezőgaz­dá­szattan kifejlődésének hatalmas lökést adott.” 

Már a XVIII. század elejénél, Anna ki­rálynő idején járunk. A kereskedelmi kalandokból vagyont szerzett Defoe már újságíró, hol az egyik, hol a másik párt szolgálatában. De akármelyik oldalon, akármit ír, a publicisztika remekírója. Izgalmas, szemléletes cikkeiből fel lehet idézni az angol kapitalizmus felemel­kedésének emberöltőjét. De közben regényeket is ír, s a kereskedelemben, majd politikában kalandor Defoe odahaza puritán, gyermekeivel gondosan foglalkozó családapa. Még kalandos regényei­be is beleírja erkölcsi eszményeit. Az olvasók szerették az erkölcsi tanításokkal ­kísért kalandos történeteket, Defoe pedig kalandos történeteket írt, amelyek olyan polgárokról szóltak, mint amilyenek az olvasói voltak. 

A hajdani lovagok egykor népszerű, divatos „barangolásai" után egyszerre érdekessé váltak számára a kereskedők, a hajósok, a városi polgárok kalandjai, és Defoe-nak rendkívül nagy személyes tapasztalata volt mindebből. Középszerű könyvek után 1719-bn megírta a Robinsont, amely nem az első és nem a végső könyve volt, de abban talált egy olyan történetre, és a történetben egy alakra, amellyel rendkívülit volt képes alkotni. 

A témát egy napihír adta számára. Egy angol tengerész egyedül maradt életben, amikor a vihar összetörte hajójukat, kivetődött egy puszta szigetre, ahol négy évig élt, amíg egy arra járó hajó rátalált és felvette. Azaz Alexander Selkirk matróz hosszú éveket töltött a lakatlan Juan Fernandez-szigeten. Ebből a történetből jutott eszébe Defoe-nak regényt írni a hajótöröttről, aki erkölcsi és fizikai erejével, leleményességével egyedül képes fenntartani magát egy lakatlan szigeten. Ez a hajótörött azonban kereskedő volt, mint egykor Defoe, s így története a polgári erő és a polgári erény példázata lett. Valójában ennél is több: az ember nagyszerűségének dicsőítése. 

A regény teljes címe: Robinson Crusoe élete és különös, meglepő kalandjai. A történet a hős vallásos neveltetésével és kalandos üzleteivel kezdődik. Ő jut egy üzleti útja alkalmából viharba, a hajótörésből egyedül menekül meg, kievickél egy puszta szigetre. A magára maradt ember nem él társadalmon kívüli életet, hanem egyedül is egy életrendszert alakít ki. A regény pompás képe a természet felett úrrá levő embernek, aki egymagában is polgári életet él. Annyira, hogy amikor tizennyolc év után egy odavetődő vadembert ejt rabul, őt szolgájává teszi. Robinson egymagában is osztálytársadalomban él, amelybe az odakerülő másik mint kizsákmányolt sorozódik be. Ez a polgár azonban puritán, aki egyedül is erkölcsi elmélkedésekkel és magyarázatokkal kíséri tetteit. Végül huszonnyolc év után egy hajó rátalál, és végre visszatérhet az emberi közösségbe. 

A Robinsont a maga teljes egészében már rég nem szokás olvasni, túl sok benne az erkölcsi elmélkedés. Érdekesebb, hogy Robinson mit csinál, mint a szerző magyarázatai. A regényt sokszor lerövidítették, átdolgozták, legtöbbször az ifjúság számára. A Robinsont 1844-től napjainkig több mint százszor fordították le magyar nyelvre! Akár eredetiben olvassuk, akár különféle átdolgozásban, a lényeg Defoe nagy leleménye: a természetben egyedül, magára utalva is győzedelmesen érvényesülő ember halhatatlan története. 
Daniel Defoe ötszáz könyvet írt. Nagy műve még a Moll Flanders, A londoni pestis és a Túrák Nagy-Britannia területén, amelyet az utazási élményeiből írt. Kétszázkilencvenöt éve, 1731. április 24-én hunyt el.