Kormány előtt az agrártámogatási balhé

A szerdai kormányülés napirendjén szerepel az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer, az SPS bevezetése - erősítette meg az MTI-nek kedden Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára.

FöldtőkeSzabad Föld Online2009. 07. 28. kedd2009. 07. 28.
Kormány előtt az agrártámogatási balhé

A szaktárcánál és a kormánynál is meghallgatásra talált azoknak az agrárszervezeteknek a kérése, amelyek a rendszer bevezetését  sürgették. Arra hivatkozva, hogy az biztonságot nyújtana a gazdálkodóknak 2013-ig, a mostani uniós költségvetési időszak végig azzal, hogy a mostani támogatásokkal évekre előre lehetne kalkulálni.

Az SPS bevezetését - amelyről a múlt év őszén törvényt is elfogadott az Országgyűlés - lényegében az akadályozza, hogy Sólyom László köztársasági elnök a rendszer bevezetését lehetővé tévő jogszabályt normakontrollra az Alkotmánybírósághoz (AB) küldte.

Az AB azonban még nem döntött az ügyben, és így kérdésessé vált az SPS jövő év eleji bevezetése. Az SPS-re való átállást ugyanis Magyarországnak legkésőbb augusztus 1-jéig jeleznie kell az Európai Uniónak. Vélhetően erről születik majd döntés a szerdai kormányülésen.

Az SPS-t az EU 17 - jórészt Magyarországnál fejlettebb - államában alkalmazzák már. Több szakértő szerint a szóban forgó támogatási szisztéma rugalmasabb a most használt magyarországi támogatási formánál. Mások viszont az ellenkezőjét állítják, arra hivatkozva, hogy Magyarország felkészületlen az SPS bevezetésére. Az ellenkezők szerint értelmetlen lenne bevezetni a rendszert, mivel 2013 után a Magyarországon jelenleg alkalmazott szisztémához nagyon hasonló agrártámogatási rendszer lép életbe az egész EU-ban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek