Burgonyából szesz lehetne

A meggy az idén már megbukott, s ha elszalad ez a jegesen kezdődő hőgutás nyár, ősszel vélhetőleg ismét a nyakunkba szakad az alma- és krumplimizéria is, hiszen vélhetőleg beömlik majd az országba a hazainál olcsóbb lengyel burgonya.

GazdálkodásKeresztény Gabriella2004. 07. 30. péntek2004. 07. 30.
Burgonyából szesz lehetne

Sok év tapasztalata, hogy termésről vagy rosszat, vagy semmit. A semminél azonban valamivel több, amit a szakemberek már jó ideje hangoztatnak a hol felesleges, hol az ára miatt eladhatatlan krumplihegyek kapcsán. Történetesen azt, hogy a háború előtt a nagyobb gazdaságok saját szeszüzemeket is működtettek a burgonya hasznosítására. Csakhogy a háború után a szeszgyártás állami monopóliummá vált, s bár később ismét magánosodott, tény, hogy nálunk a negyvenes évek óta nem nagyon főznek szeszt burgonyából. (A búza, a kukorica és a melasz szolgál erre alapanyagul.)   Pedig nem lenne haszontalan, hiszen becslések szerint százezer tonna burgonyából legalább hatmillió liter alkoholt lehet előállítani, kisebb arányban pedig egy liter szeszhez 16 kilónyi is elegendő. A szeszipari cégek szerint ráadásul burgonyaalkoholból készül a legjobb minőségű vodka, nem szólva a keményítőről, ami annak idején szintén fontos terméke volt a burgonyát feldolgozó iparnak.

{p} A burgonya alapú szeszfőzés és keményítőgyártás tehát nyereséges művelet, a végtermék versenyképes piaci áru. Csupa pozitív állítás a "lehetőségek" tengerében, körbevéve terméktanácsi tárgyalásokkal és tanulmánytervekkel, de ki tudja, mikor lesz belőlük valami. Ha más nem, hát alkohol, ami állítólag üzemanyagként is hasznosítható. Persze nem úgy, hogy a vodkát egyszerűen csak beleöntjük a benzintankba, és nekieredünk a megrészegült autókkal. Ez egyrészt műszaki képtelenség, másrészt a dolog még a mai benzinárakhoz képest is drága mulatság volna. Az eddigi nemzetközi tapasztalatok és honi tanulmányok arról szólnak, hogy öt-tíz százalékos alkoholtartalmú üzemanyag-keverékkel szépen közlekedhetnének gépjárműveink anélkül, hogy bármiféle műszaki átalakítást kellene rajtuk elvégezni. A keverék ráadásul nem szennyezi úgy a levegőt, mint a tiszta (például nem ukrán) benzin, tehát környezetvédelmi szempontból sem tűnik rossz ötletnek.   Ha az ember ilyeneket olvas vagy hall, nagyokat ámul: micsoda lehetőségek! És mi mégis itt kínlódunk évről évre azzal az átok, az idén már unióssá avanzsált krumplival, ahelyett, hogy áldásra változtatnánk.  Valahol valami csak nem stimmel, hogy a tőkeerős beruházók egyáltalán nem kapkodnak az eredeti elgondolások után. Egyáltalán vannak erre tőkeerős beruházók? Mert ezeket a feldolgozó üzemeket - valahol, valakiknek -  valamilyen pénzből kellene felépíteniük. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek