Préselődő konzervipar

Mégsem vásárolja vissza Schepp József a két évvel ezelőtt a kecskeméti Univer Produkt Rt.-nek eladott részvényeit. Így a Kecskeméti Konzervgyár Rt. 51 százalékos részvénytöbbséggel az ételízesítőiről, mártásairól híres Univeré marad.

GazdálkodásO. Horváth György2005. 04. 01. péntek2005. 04. 01.
Préselődő konzervipar

Ez utóbbi cég így jelentősen átszervezi az ország harmadik legnagyobb piacával rendelkező konzervgyárának tevékenységét, az idén lemond a zöldborsó és csemegekukorica feldolgozásról, s a paradicsom alapú termékekre koncentrál. Ennek az is oka - ahogy a tavaly "elért" hatszázmillió forintos veszteségé is -, hogy a forint túl erős a dollárhoz, illetve az euróhoz képest. Ez az exportérdekelt élelmiszer-ipari vállalatoknak értékesítési gondokat okoz.
Az országos válságban az is közrejátszott, hogy a kertészeti vállalkozások már nem kaphatnak állami támogatást. Kivétel ez alól a paradicsom termesztése, melyet az unió kilónként nyolc forinttal segít. Mindezért a szakértők úgy vélik, hogy az idén bajba kerülnek a konzerviparnak szállító termelők: az árak nyomottak lesznek, s mérséklődik a felvásárlás is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek