Öreg kombájn, olcsó búza, sovány haszon

- Mázsánként 1600-1700 forintot mondanak az emberek a búzáért, de csak mondanak, mert a kereskedők ezen az áron sem kötnek velük szerződést - meséli Tóth György, ötvenéves sárszentmihályi mezőgazdasági vállalkozó.
- Mekkora lenne az elfogadható ár?
- Olyan 2500 forint mázsánként. Itt is csak annyit kellene fizetni, mint az unió szerencsésebb országaiban, vagyis száz eurót egy tonnáért.
Beszélgetőpartneremnek - ahogy mondja, a "régi jó kapcsolatokra tekintettel" - sikerült szerződnie az új búzája egy részére a székesfehérvári Cerbona Rt.-vel. Mázsánként 1950 forintot kap majd a kombájn mellől szállított kenyérgabonáért. Úgy számolja, ilyen feltételekkel nagyjából harmincezer forintot bukik hektáronként.
Tovább rontja a pénzügyi mérlegét a szállítási költség számottevő növekedése. Tavaly még a Cerbona székesfehérvári tárolójába hordta a gabonát, amely alig 10-15 kilométerre van a földjeitől. Az idén azonban a cég kiadta közraktárnak a tárolóját, így Tóth György nem tehet mást, mint hogy a felvásárló enyingi telepére fuvarozza a búzát. Csakhogy Enying nem 15, hanem 55 kilométerre fekszik innen.
Azért a szőke, ringó kalászú határnak páratlan hangulata van. Őz szökken át a dűlőúton, és fent, a magasban olyan figyelmesen követi egy egerésző ölyv Tóthék arató kombájnját, mintha légi fedezetet nyújtana a munkához. Pedig csak a behemót gép miatt vackukból kiugrott egerekre és pockokra les.
A kombájn nyergében Zoltán, a nagyobbik Tóth fiú.
- Valamelyik nap a vágókasza pengéi közé beakadt egy elhullott őzbak agancsa - meséli a huszonéves fiatalember. - Nagy baj nem történt, csak elszakadt a lánc.
- Azért volt vele vesződség, nem?
- Nem különösebben. Mi magunk javítjuk a gépeinket. Apám mezőgazdasági gépészmérnök, én gépésztechnikus vagyok, és az öcsém is mezőgazdasági iskolát végzett, ő dísznövénykertész. Az biztos, hogy szezonban nem állhat le a kombájn, már csak azért sem, mert bérmunkát is végzünk vele. Tizennégyezer forintért vágunk le egy hektárt.
Zoltán nem ér rá velem sokáig társalogni, mert lóg az eső lába, fél hogy jön egy zuhé, és akkor vége az aratásnak. Gyorsan visszamászik a kombájn nyergébe, és már fordul is a következő rendre.
- Szemmel láthatóan öregecske a kombájnjuk - jegyzem meg az apának, Györgynek.
- Tizenkilenc esztendős. Szerettük volna lecserélni egy nyolc-kilenc évesre, de húszmillióba került volna. Ennyit nem tudunk kitermelni. Új kombájn szóba sem jöhet, hiszen azt 50-52 millió forintért adják. Ahhoz meg túl kicsik vagyunk, hogy beruházási, gépfejlesztési pályázaton sikerrel részt vehessünk. A hitelt is elfelejthetjük, hiszen a bankok, ismerve a mezőgazdaság siralmas jövedelmezőségét, a korábbi harminc százalék helyett ma már ötven százalék saját erőt kérnek, valamint két-háromszoros fedezetet a kihelyezett összegre.
- Mekkora a maguk gazdasága?
- Százhúsz hektáron gazdálkodunk a feleségemmel és a két fiammal, családi alapon. Negyvenöt hektár a sajátunk, a többit béreljük. Van még két alkalmazottunk is, az egyik kizárólag az állatokkal foglalkozik.
{p}
- Milyen állatokat tartanak?
- Ötven-hatvan hízómarha szokott az istállónkban állni, de jelenleg nincs, csak tizenegy. Nemrég adtuk el a zömét. Szeretném újra megtölteni az istállót fiatal állománnyal, de igen nehézkes a borjú beszerzése. A szopós és választási borjút mostanában az olaszok, a hollandok és a görögök vásárolják fel, sőt izraeli cégek is megjelentek a piacon, és bizony a külföldiek olyan nagy pénzt kínálnak a jószágért, hogy mi azzal nem versenyezhetünk. Az új helyzetben bizonytalanná vált a hízómarha jövedelmezősége is. Tegyük fel, hogy megveszem az élő borjú kilóját hat-hétszáz forintért, majd felhizlalom az állatot öt-hat mázsára, ám amikor értékesíteni akarom hízómarhaként, nem kapok kilójáért, csak 290 forintot. Hol marad a hasznom?
- Mekkora részt etet fel az állataival a saját terményéből?
- Körülbelül a harmadát. Korábban, amikor még jobban megérte állatot tartani, a felét.
Arra a kérdésre, hogy szeretne-e nagyobb területen gazdálkodni, Tóth György igennel felel, csak hát egy-két millió forint a föld hektárja, és ha valahol kínálnak egy nagyobbacska darabot, azt rögtön megveszik a tőkeerős külföldiek, illetve valamelyik magyar kft. (Hogy miként, azt csak sejteni lehet, mert társaság és külföldi magyar földet nem vehet a törvény szerint.) Semmilyen téren sem hasonlíthatók össze az ő lehetőségei például azzal a három olasz céggel, amely összesen hétezer hektárt birtokol Sárszentmihályon.
Közben visszaér a dűlő végére a kombájn, s hogy ne szálljon ránk a törek, arrébb állunk, éppen egy félhektáros búzatábla mellé.
- Mondja, a kisgazdaságok mit várhatnak a jövőtől?
- Sajnos semmi jót. Most például, ha keserű szájízzel is, de le fognak aratni, ám fogalmuk sincs, mit csináljanak a gabonával. Feletetni nem tudják, eladni csaknem lehetetlen, mert száz-kétszáz-háromszáz mázsáért a kereskedő nem küld teherautót. A felvásárló úgynevezett szerelvényben gondolkodik, ami azt jelenti, hogy 25-30 tonnánál kevesebb terményért nem indít járművet, mert nem éri meg neki, pláne olyankor, amikor még a tavalyi gabona jó része is ott áll a tárolókban. Úgy vélem, az idén a kis és közepes gazdák közül sokan felhagynak a mezőgazdasági tevékenységgel. Mellesleg, ha a két fiam nem szeretné ennyire ezt a munkát, meglehet, már én is mással foglalkoznék, annak ellenére, hogy a szívem, a végzettségem, a felhalmozott tudásom a földhöz, a mezőgazdasághoz köt.
Kicsit elgondolkodik azon, amit mondott, majd feltesz egy kérdést, amire nem vár választ:
- Hogyan lehet úgy versenyben maradni, hogy nálunk tíz-húsz százalékkal drágább a gázolaj, mint Európa más országaiban?
Én is inkább kérdezek:
- Az ön gazdasága is veszteséges lesz 2005-ben?
- Úgy kalkulálom, ha év végéig megkapjuk az uniós és állami támogatásokat, akkor minimális veszteséggel zárunk, szerencsés esetben éppen a pénzünknél leszünk. Gyönyörű énekbe kezd egy pacsirta felettünk. Örül a bogaraknak, lárváknak, a földi eledelnek, amit a kombájn kereke forgat ki a földből.
- Legalább a pacsirta boldog - mondom a gazdának.
- Könnyű neki, ingyen van a pajor - válaszolja.