Aranyat termő tokaji

Az aranyat termő szőlők meséje 1458-tól 1490-ig uralkodó Mátyás királyunk idején vált közismertté. Ebben az időben a király udvarának olasz humanistái népszerűsítették, mint például Galeotto Marzio, a természettudós, aki a tokaji bor gyönyörű aranyló színét látva a következő magyarázattal szolgált: a hegyekben lévő aranyat a szőlőtőke magába szívja, a bogyókba juttatja, ahol fölhalmozódik, erjedéskor pedig a borba kerülve annak aranyszínét adja.
A legenda megtalálta a svájci születésű, sokoldalú természettudóst, Paracelsust is, akinek talán legnagyobb érdeme, hogy megvetette az orvosi kémia alapjait, híres alkimistaként hitt ugyanakkor az aranycsinálásban is. Így, amikor 1523-ban Tokajban járt, nem állhatta meg, hogy a helyi patikában ne végezzen kísérleteket az ottani mustokkal és borokkal. Hogy mire jutott, arról az A hosszú életről (De vita longa) című munkájában adott számot. Az ónémet nyelven írt szöveget Dusóczky Tamás tokaji borász, a borlovagrend nagymestere fordította magyarra, idevágó részlete így hangzik: "a rothadás útján lehetséges az arany létrejötte". Amiből arra következtethetünk, hogy a neves természettudós ráérzett a tokaji aszú keletkezésének természettudományos lényegére, azonban hívő alkimistaként, aki még a legfontosabb elemeket sem ismerhette, nem tudott túllépni a hiedelmen.
{p}
Az aranytermő tokaji szőlők meséje a XVI. század második felében, illetve a XVII. század elején egészen bizarr formákat öltött. Sorra jelenetek meg ilyen-olyan hivatkozások, áltudományos magyarázatok a korabeli szerzők tollából. Fortunius Licetus, a páduai egyetem tanára például az 1618-ban megjelent művében egy Folgusius nevű emberre hivatkozik, aki a Szerémségben járva többször is látta, hogy a szőlővesszőkre aranyindák csavarodtak föl. Sachs Fülöp Jakab boroszlói tudós ugyanezt állítja Ampelographia című munkájában: különösen Tokaj vidékén, ahol egyébként a talaj aranyat tartalmaz, nem ritka, hogy az arany drót alakban folyondárszulák módjára fölcsavarodik a szőlő hajtásaira. A tudós által is képviselt legenda minden bizonnyal összefüggésben áll azzal a történelmi ténnyel, miszerint abban az időben a Zempléni-hegységben, Telkibányán gazdag aranybánya üzemelt.
A hiedelem tovább élt, noha az 1700-as évektől egyre több kritikusa támadt. Végül Weszprémi István, Debrecen főorvosa vetett véget a mesének, 1795-ben megjelent kis művében határozottan kijelenti: "a szőlő-fáján teremni és nevelkedni mondott Arany nem egyéb, hanem csupán haszontalan elmebéli képzelődésekben fundáltatott éretlen vélekedés". Az aranytermő szőlő hiedelme véget ért, de máig tartja magát az a legenda, hogy az első aszút Szepsi Laczkó Máté erdőbényei református lelkész készítette ajándékként fejedelemasszonyának, Lorántffy Zsuzsannának, 1650 húsvétjára. Logikus a részletes magyarázat is: Szepsi, aki a Lorántffy-birtokot igazgatta, a hadi események miatt novemberig késleltette a szüretet. Emiatt a szőlőszemek megtöppedtek, összeaszalódtak a tőkén, a belőlük készült bor pedig különlegesen édes, sűrű, aranyló színű és csodás italú lett. Aszúügyben a lelkész érdemei még akkor is elévülhetetlenek, ha számos írásos dokumentum a tokaji aszú készítésének korábbi ismeretéről ad számot. Mint például Garay Máté tokaji nagybirtokos 1571-ben kelt végrendelete, amelyben az uraság gyermekei javára végrendelkezik, s ebben hetven hordó "asszú szőlő bort" nevez meg. Nevezett dokumentumra egyébként csak öt éve bukkant rá Zelenák István történész a sátoraljaújhelyi levéltárban.