Pénzügyek a parasztakadémián

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az első Magyar Agrárakadémián hozakodott elő e kívánsággal, egy olyan világban, amelyben egyetlen hónapra is nehéz előretekinteni. Az EU természetesen más. Ott már a 2014-ben kezdődő költségvetési időszak új agrárpolitikájáról gondolkodik a szakértőkből, kutatókból és politikusokból verbuválódott népes csapat.
Az agrárakadémiát – európai minta alapján – kezdeményező Tabajdi Csaba, az Európai Parlament képviselője szerint hiába a fanyalgás. A konok számok alapján a magyar gazdálkodókra fajlagosan kétszer annyi agrártámogatás jut, mint a gyakran „bezzeg” példaként emlegetett lengyel parasztokra. A gazdák a jövőben csak a „szántóföldtől az asztalig” szemlélettel, vagyis a fogyasztók igényeit messzemenően figyelembe vevő termeléssel lehetnek sikeresek.
A nádudvari parasztakadémián előadást tartó Gráf József agrárminiszter abból az alapvetésből indult ki, hogy az EU-ban egyetlen állandóság van, méghozzá a folytonos változás. Az apró kiigazításnak induló felülvizsgálatok olykor durva beavatkozássá alakulnak át. Az Európai Bizottság idén májusban terjeszti elő a jelenleg tartó „egészségügyi felülvizsgálat” alapján készített javaslatait – kérdés, mennyire lesznek ezek húsba vágóak. A közös agrárpolitika (KAP) átvilágításával párhuzamosan ugyanis az uniós költségvetést is mérlegre teszik. Szóba került az üzemenkénti támogatás felső határának bevezetése, amit mi igazságtalannak és az alapító római szerződéssel ellentétes szelleműnek gondolunk – hangoztatta a magyar miniszter. A bizottsági ajánlásokról az EU francia elnökségének idején, 2008 második felében születik majd döntés.
Az unió a közvetlen agrártámogatások (első pillér) csökkentésére, azok termeléstől való elválasztására összpontosít, s a pénzeket fokozatosan a második, a vidékfejlesztési pillérre csoportosítja át. Igaz, a törekvés jelenleg nem több hangzatos szavaknál, mert az ötvenmilliárd eurónyi éves agrárbüdzsé 10-15 százalékát fordítják csupán e célra. Gráf József nyíltan beszélt a két pillér közötti különbségről: míg az első tisztán uniós forrás, addig a második társfinanszírozással, azaz nemzeti pénzügyi kiegészítéssel jár. Ez is növeli a tehetős régi és a szegény új tagországok közötti feszültséget.
Az unió tagországainak egyéni és mindenekfelett álló érdekei szerint három, jól elhatárolható csoport különíthető el. Az elsőbe a KAP-pénzekből viszonylag jelentéktelen összeggel részesülő államok tartoznak – például Svédország vagy Nagy-Britannia –, szerintük szükségtelen a KAP. A második a fejlett élelmiszer-gazdasággal is rendelkező, gazdaságilag élenjáró országokat egyesíti, Franciaország vezetésével. A harmadik csoportba a kedvező mezőgazdasági adottságú, ám közepes vagy gyenge teljesítményű országok tartoznak – ilyen hazánk is.
A nagy játszma, a ki kit győz meg és le, igazából csak most kezdődik. Az agrárakadémia egyik magyar előadója egyébként némelyek meglehetősen demagóg érvelésének tartja, hogy az EU költségvetésének majd’ felét az agrárgazdaság emészti fel. Valójában ugyanis a tagországok összesített költségvetésének alig fél százalékáról van szó. De ez természetesen nem változtat a koncon való marakodás évezredes gyakorlatán.