Kelendő a magyar föld

Lényegében a rendszerváltás óta tart a vita: szerezhessenek-e vagy sem földtulajdont mezőgazdasági társas vállalkozások? Az 1994 óta hatályos földtörvény máig is csak a hazai – bizonyos feltételekkel a külföldi – magánszemélyek számára teszi lehetővé a földszerzést. Az utóbbi esztendőben ismét fellángolt a vita: legalább a hazai állattartó cégeket részesítsék előnyben az állami földek bérleténél, esetleg a tulajdonszerzésnél. A magángazdákat tömörítő gazdakörök – MAGOSZ – élénk tiltakozásának is köszönhetően az agrártárca (FVM) egyelőre viszszavonta ezt a javaslatát.
Mégis módosítanák a törvényt: a magánszemélyek az eddigi legfeljebb 300 hektár helyett fejenként 600 hektár termőföldet vásárolhatnának. Ugyanakkor fontos törekvés a földbérleti rendszer erősítése is. A gazdálkodók biztonsága érdekében a legrövidebb bérleti időt tíz, a leghosszabbat pedig ötven évben határoznák meg. A földbirtokviszonyok folyamatosan aprózódnak, ezért folyton felvetődik a termőföldek öröklési jogának változtatása is, ám az utóbbi másfél évtizedben ennél többre nem futotta.
Közben, fű alatt, zajlik a nagy földbiznisz. Felhajtók járják a kisebb falvakat eladó vagy cserélhető földeket keresve. A speciális magyar tulajdonforma, az osztatlan közös tulajdon az unióban értelmezhetetlen. Termőföldjeink legalább ötöde – több mint egymillió hektár – még mindig ilyen, levegőben lógó állapotban van, a strómanok pedig trükkösen kijátsszák az elővásárlási jogot.
Ajándéktárgyakért, „üveggyöngyökért” csereberélik az aranykoronákat, s így jutnak be a nagy táblák olykor több száz legális földtulajdonosa közé. Lassú víz partot mos alapon, szívósan dolgoznak a külföldiek is. A Magyar Földbirtokosok Országos Szövetségének becslése szerint a hazai termőföldek legalább 15 százaléka már nem magyar állampolgárok „érdekeltségébe” tartozik.