
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

TILTÁS ITT, NYERÉS OTT. Az EU 2008 végén zárta le a növényvédő szer hatóanyagok tíz esztendeig tartó felülvizsgálatát. Ez idő alatt több mint hatszázat visszavontak, mintegy háromszázat pedig engedélyeztek. A múlt év szeptemberétől az unió mind a 27 tagállamában egységesítették a szermaradványok engedélyezett határértékeit. Az úgynevezett harmadik országokból érkező zöldség- és gyümölcsfélékre, húsokra, valamint a gabona- és a fehérjetakarmányokra az unióban nem engedélyezett szerek használatának tilalma nem vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy minél több hatóanyag használatát tiltja meg az unió, annál nagyobb versenyelőnybe kerülnek a közösségen kívüli országok. Ráadásul az az áru, amelyet egyszer beléptettek az EU egységes piacára, később már szabadon áramolhat a tagországok között, legfeljebb a véletlenszerű ellenőrzéseken akadhat fenn.
ÚJHULLÁMOS GAZDÁK. Az Agrya Második Hullám néven új programot indított. Ennek keretében a fiatal gazdák szövetsége azokat a 18–26 év alatti fiatalokat képezi, akik önállóan még nem gazdálkodnak, de olyan családi környezetben élnek, hogy a későbbiekben átvehetik szüleik gazdaságát. Ők képezik a 90-es évek elején indult családi gazdaságok „második hullámát”. A programba bekapcsolódó fiatalokat megerősítik abban, hogy érdemes gazdálkodni, s átvenni szüleik üzemét. A szövetség a rendelkezésére álló külföldi kiutazási lehetőségek részbeni feltöltésére nyílt pályázatot hirdet lettországi, németországi, észtországi és szlovéniai eseményekre. A pályázaton részt vehet minden 18–26 év közötti, a mezőgazdasághoz kötődő és angolul vagy németül beszélő fiatal. A jelentkezési határidő 2009. február 27., majd személyes meghallgatás után március 20-ig választják ki az utazókat. (További információ: www. agrya.hu)
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu