Eladva a fele helyben

Hazánkban körülbelül 300 közép- és 1000 kisvállalkozás működik az élelmiszeriparban. Méreteikre jellemző, hogy a középvállalkozások átlagosan 100, a kisvállalkozások 20 embert foglalkoztatnak. (Az Agrárgazdasági Kutató Intézet kutatása nem terjedt ki a néhány főt foglalkoztató mikrovállalkozásokra.) Az elmúlt évben a Kapronczai István vezette kutatócsoport tagjai 64 vezetőt kerestek fel Győr-Moson-Sopron, Somogy, Fejér, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében.

A kis- és középvállalkozások a magyar élelmiszer-ipari termelés 35-40 százalékát, az élelmiszerexportnak mintegy 30 százalékát adják. A vizsgált vállalkozások termékeik felét közvetlen vonzáskörzetükben, vagyis 50 kilométeres távolságon belül értékesítik. Számukra még ma is körzetük független kisboltjai a legfontosabbak, de egyre nő a külföldi tulajdonú hiper- és szupermarketekben, illetve diszkontáruházakban értékesített termékeik aránya. Ez jórészt azzal magyarázható, hogy sokszor drágább a közeli kisboltokba szállítgatni az árut (és előtte gondoskodni a tárolásáról), mint az áruházláncok központi raktáraiba egyszerre nagy mennyiségeket eljuttatni. A kisvállalkozásokra is igaz, hogy szívesebben vásárolnak a nagyobb terméktömeget birtokló beszállítóktól, köztük szövetkezetektől, mint a magányos kistermelőktől. Olyan vállalkozásból pedig, amely saját terméket dolgoz fel, ma még kevés van.

A kis- és középvállalkozások vezetői kifogásolják a magas adó- és járulékterheket, az adórendszer bonyolultságát, a hosszadalmas engedélyeztetési eljárásokat és a túl szigorú hatósági előírásokat. Egyik legsúlyosabb gondjuk a finanszírozási források drágulása. Nehezményezik, hogy a hivatalok a határidőket és az eljárási rendet sok esetben nem tartják be, ugyanakkor a vállalkozásokkal szemben kemény szankciókat érvényesítenek a legkisebb szabálytalanság esetén is. A szabályokat betartó vállalkozókat igen hátrányosan érinti a feketegazdaság terjedése. Elvárják, hogy az állam kíméletlenül lépjen fel az ügyeskedőkkel szemben.