H1N1 újratöltve

A H1N1 influenza vírusa terjed sertésekben is Hongkongban, és géneket cserél más vírusokkal - közölték kutatók a Science tudományos folyóirat pénteki számában megjelent tanulmányukban.

Gazdanet2010. 06. 19. szombat2010. 06. 19.
H1N1 újratöltve

Az állatokat megfertőző különböző influenzavírusokból genetikai állományuk részleges cseréjével veszélyesebb vírustörzsek jöhetnek létre – ez bizonyosodott be Hongkonban, ahol az új típusú influenza vírusa mutálódott és sertésekben kezdett el terjedni, ahol más vírusokkal találkozva genetikailag újrarendeződhet, ennek következményei pedig nem láthatók előre – számolt be az MTI.

Peiris, a Hongkongi Egyetem mikrobiológusa és munkatársai 2009 októberétől végeztek rutinvizsgálatokat látszólag egészséges hongkongi sertéseken. Egy 2010 januárjában vett mintában három vírus génjeit mutatták ki: a pandémiás H1N1, egy európai, "madárinfluenza-szerű" H1N1, valamint egy 1998-ban, Észak-Amerikában megtalált, újrakombinálódott vírus örökítőanyagát. Ez azt jelzi, hogy a sertés az a hely, ahol a pandémiás vírus megváltozhat, átrendeződhet és vélhetően új tulajdonságokat nyerhet el - magyarázta Peiris.

A H1N1-vírus, amelyet először 2009 áprilisában azonosítottak emberben, a genetikai kutatások szerint legalább egy évtizede cirkulált már, vélhetően sertésekben. A pandémiás vírus az emberben meglepően stabilnak bizonyult, nem jelentek meg mutációi. Több tanulmányból kiderült azonban, hogy állatokra is visszakerült a H1N1 pandémiás törzse. Sertésekben bukkant fel például tavaly Kanadában és más országokban az a törzs, amely egyértelműen csak az emberekről kerülhetett vissza. Peiris hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy a sertések húsának fogyasztása veszélyes lenne, mert a megfelelő hőkezelés elpusztítja a vírusokat.

A H5N1 madárinfluenza vírusa - mellyel kombinálódhat a pandémiás vírus - súlyosabb betegséget okoz emberekben, mint a H1N1: az eddigi 499 fertőzöttből 295 halt meg világszerte a vírus 2003-as megjelenése óta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek