Újabb miliárdokat csoportosítanak át

Januárban kapják meg a tejtermelők a tavalyi kvótatámogatásokat, amelyet a magyar költségvetés finanszíroz és literenként 6 forintot tesz ki, ami csaknem harmadával kevesebb, mint a 2009-ben adott 8,3 forint. Így 3-4 milliárddal kevesebb pénz jut a válságban lévő tejágazatba, mint bő egy évvel korábban.

GazdanetO. Horváth György2011. 01. 03. hétfő2011. 01. 03.
Újabb miliárdokat csoportosítanak át

Várhatóan januárban kapják meg a tejtermelők a tavalyi kvótatámogatásokat, amelyeket az uniós terület alapú támogatásokhoz kapcsolódó nemzeti kiegészítésből finanszíroz a Vidékfejlesztési Minisztérium – közli a Tej Terméktanács. A tárca rendelete szerint a jogosultak legfeljebb 6 forintos támogatást vehetnek igénybe történelmi bázisjogosultságonként.

Az agromonitor.hu szerint a tejtermelés 6 forintos tavalyi kvótatámogatása 2,3 forinttal kevesebb az egy évvel korábbi, 8,30 forintos kilogrammonkénti összegnél. Szakértők szerint a csökkenés oka, hogy a termeléstől elválasztott támogatások 2010-től fokozatosan beolvadnak a SAPS-ba. E változtatás a tejtermelőknek bevételkiesést, a termőföldet használóknak néhány százalékos támogatás növekedést jelent.

Vagyis az egyébként is nehéz helyzetben lévő állattenyésztésből újabb milliárdokat - nagyjából 3-4 milliárdról van szó - csoportosít át a támogatási rendszer az általában egyébként is nyereséges növénytermesztésbe. Ez az egyénként uniós szabályok miatt kialakult helyzet elkerülhető lett volna, ha Magyarország változtat a támogatási rendszerén, ezt azonban megakadályozta az Alkotmánybíróság, mely másfél évig halogatott döntésével nem engedte bevezetni időben azt. Az úgynevezett SPS-támogatási rend ellen - ezt alkalmazza az összes fejlett EU-tagország - az akkori ellenzék - mostani kormánypárt - ágált, s a köztársasági elnök segítségével akadályozta meg bevezetését.

Most az a nagy kérdés, hogy a három éve válságban lévő magyar tehenészeteket miként lehet kisegíteni. Magyarország rég nem használja ki lehetőségeit: 2 milliárd liter tejet termelhetnénk az unió engedélyével és támogatásával, de csak 1,3-1,5 milliárdot tudunk. Teheink száma néhány év alatt több tízezerrel csökkent, miközben a tej és tejtermékek importaránya 20-50 százalékra nőtt. Vagyis ennyi a külföldi termék a boltokban. A magyar legelők kihasználatlanok, a tehenészetek kiürülnek, munkahelyek ezrei szünnek meg a tejtermelés visszaesése miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek