Száll a gyógyító dallam

Kezdetben csak a győri likócsi városrészben lévő Hajléktalanok Segítőháza lakóit szerette volna felrázni, s gondolataikat lekötni az együttléttel, a közös énekléssel Gruttó Györgyné gondozó. Azt csak később látta, hogy a hajléktalan embereknek az életében talán ez az egyetlen olyan lehetőség, amikor ők is adhatnak másoknak, és megélhetik a sikert. S a legnagyobb erő az összetartás, amivel egymást biztatják.
- Lelket gyógyítani csak a széppel, muzsikával, jó szóval, kedves gesztussal lehet - jegyzi meg elgondolkodva Gruttó Györgyné. - Ha a tagoknak ez fontos, és gyógyulnak tőle, az nekünk is nagy eredmény. S ha a zene ilyen összetartó erő, érdemes énekelni, abból erőt meríteni. Népdalok éppúgy szerepelnek a repertoárban, mint Hofi örökzöldnek számító slágerei vagy éppen a sanzonok.

A segítőház vezetői minden tőlük telhető segítséget megadnak a kórusnak, s a fellépéseire elkísérik. A próbákat az étkezőben tartják, az intézmény kisbusza pedig szállítja a fellépőket. Ha fennmaradnak ülőhelyek, mások is velük tarthatnak a sorstársak közül. Sok helyre hívják az A Cappellát, ami azt bizonyítja, hogy jó úton járnak.
A kórus az elmúlt hetekben többször is fellépett, gazdag repertoárral örvendeztette meg a nyugdíjasklubok időseit. Az egykor jobb napokat megélt vájár, majd kórházi munkatárs, a 73 éves Kolonits Béla hét éve él a hajléktalanszálló idősotthonában. A zene jó gondűző számára. Éneklés közben nem gondol arra, hogy a "jobb időkben" egy 124 négyzetméteres otthon volt az övé Győr-Ménfőcsanakon.
- Minden második évben ért valamilyen csapás - komorul el Béla bácsi arca. - Az anyám elvesztését követően meghalt az öcsém, azután a vőm, majd a fiamat és a feleségemet is eltemettem. Iszonyú, min mentem keresztül lelkileg. Felejteni akartam, de nem ment. Végül feladtam mindent, ami az enyéimhez kötött. Egy időben ittam is, nem tagadom, de a poharat már letettem. Az unokámhoz és a kicsi dédimhez is kijárok, néha ők jönnek hozzám. A kórus nekem közösség, jó ide tartozni, mert hasonló helyzetben lévőkkel vagyok együtt.
A középkorú Varga Gyula nem lehetett mindig énekes kedvében. Évekig egy vidéki intézetben élt, majd - mivel a rokonai nem fogadták be - önkényesen elfoglalta a győri Bisinger sétány egyik, fából készült meseházát. Évekkel ezelőtt onnan vitték el a rendőrök a kórház pszichiátriájára. Onnét került Likócsra.
- A kórus nekem kikapcsolódás. Aradszky Laci nagy tisztelője vagyok. Teli torokkal éneklem a Nemcsak a húszéveseké a világ-ot, az Apacsnótát vagy a bordalokat - jegyzi meg az otthonlakók kedvence.
- Minden alkalomra új nótákat tanulunk - szól közbe Hollthonerné B. Ilona. - Most például a szüreti napokra készülünk. Plusz erőt ad, hogy a vezetőnk nemcsak tanít bennünket, de velünk együtt énekel. A csoporthoz bárki csatlakozhat, és szükség is volna az erősítésre, mert nemrégiben egy házaspár önálló otthonhoz jutott, s kiköltöztek a segítőházból.
A lakók irigykedve hallgatják a kórust, pedig a lehetőség adott. Az A Cappellához bárki csatlakozhat.